Ami igazság szerint már péntek este 10 órakor elkezdődött, mégpedig a kovász elkészítésével. Mivel nem vagyok egy megrögzött fotós, épp ezért erről elfelejtettem fényképet készíteni. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon-nagyon izgultam, miképp sikerül olyan vagy hasonló kovász készítenem, mint első alkalommal egy szakavatott ember, a pék apu segítségével. És ... premierje volt a Férjuram által készített dagasztógépnek, neki:
Mondanom sem kell, igen jó szolgálatot tett, hisz megmentett a majd 6 kg lisztből készült tészta nagyon kemény fizikai erőt igénylő bedagasztásától.
Szombaton reggel 8 órakor folytatódott az izgalom, az egész mennyiségű tészta elkészítése. Mivel a nyári szünidejüket töltő Leánykáimnak ez az időpont még kora reggelnek számít, Férjuram pedig nekem segédkezett a gép leszorításával (nagyon nagy vehemenciával dagasztódott a tészta), a vendégségben nálunk lévő Anyósom pedig az ebédre készülő birkapörkölt alapanyagaival foglalatoskodott, így nem volt, aki a képes beszámolóm ezen részéhez szükséges anyagot előállítsa. Így a következő fotó már a szakajtóban megformált növekedő kenyérkéket, illetve a nyújtásra várakozó kenyérlángos gombóckákat ábrázolja.
A kenyérkék növekedése közben készülgetett az igen finomnak ígérkező birkapörkölt Férjuram hathatós közreműködésével.
És persze közben a kemence is melegedett.
A kisült kenyérlángosokról sajnos szintén nem készült fotó, mert minden szorgos kéz be volt fogva, és nem maradt egyetlen üres kezecske sem a masina kattogtatásához.
A kenyérkék bevetésre kész állapotban (most látom, hogy hívatlan vendégünk is volt, aki az egyik cipót szemelte ki napozási területként):
És íme a végeredmény, amivel egyáltalán nem büszkélkedhetek.
Apu ha meglátná, sírva röhögne rajta. De hát én nem vagyok pék, csak egy pék gyereke. Mivel sajnos 6 éves koromban a szüleim elváltak, így a maszek nagyüzemi kenyérkészítés technikáit, fifikáit nem volt módom megtanulni. Csupán a pékség illata maradt meg bennem, és elevenedett fel ismét a nyárikonyhámban.
Egész nap jegyzeteltem, mit hogyan, hány percig csináltam, a nap végével Férjuram is papírra vetette a fűtés mozzanatait, így a konzekvenciákat levonva
- keményebb tésztát kell dagasztani, mert máskülönben szétfolyik, és lapos lesz a végeredmény; - hamarabb kell befűteni a kemencét, hogy a tűz le tudjon égni, és a kelési idő végére a kemence elérje a 200-250 fokos hőmérsékletet
a következő alkalommal reményeink szerint tökéletes végeredménnyel büszkélkedhetünk.
Azért sült még finom tepertős pogácsa is (a villanysütőben, így legalább ő ehető volt:o) és kefires-szezámmagos pogácsa is a kemencében, ami szegénykém - bár küllemre nagyon bájos, fogyasztásra szinte alkalmatlan, olyan száraz lett:o((
Miután leültünk a jól megérdemelt ebédünket elfogyasztani, kicsiny cicáink nagyon jól érezték magukat a kertben, és tanulták a barackfára mászás technikáját, illetve a tűző nap elől a cserép kutya és cica árnyékában kerestek menedéket.
Ez volt egy nagyon nehéz és strapás nap krónikája.
Mert persze ebédre megérkezett az Apósom is, illetve a szomszéd baráti házaspár is, és a délutánt kellemes beszélgetéssel, ebéddel és dinnyézéssel töltöttük, megspékelve mosogatással és takarítással.
Ma pedig nem győzök pihenni. Miután Anyósom hazautazott Tiszafüredre, Férjuram pedig kiment a horgászósunkba szétnézni, milyen károkat okozott a hozzánk tegnap este megérkező vihar, addig én csak kötögetek és néha bealszok, kötögetek és kávézgatok, és közben érdekes műsorokat nézek a Discovery csatornán:o)