2010. július 2., péntek

Most már aztán ...


éppen itt az ideje, hogy mutogassak valamit. Sok-sok minden történt nálunk mostanában, de nem kötésügyileg.
Először is: Lánykáim végre élvezik a vakációt. Ágimnak megvan a 4. féléve, Tündimnek megvan az előrehozott infó érettségi. Hurrá!!! Ünneplés még várat magára, reményeink szerint jövő hét közepétől családilag is kitör a vakáció, kimegyünk a horgászósba, és jól kibulizzuk magunkat:o)

Másodszor: belénk csapott a villám:o(( Naná, hogy az internetünk szállt el modemestül, ruterestül, mindenestül:o( Szerencsére nagyobb baj nem lett, de elég volt kibekkelni néhány napig, míg mindent kicseréltünk. Aztán ma közölték a nem tudom én, már hanyadik hibabejelentésemre, hogy sajna a hálózat nem bírja a 15 megás netet, így visszatesznek minket 8 megásra:o( Sebaj, csak legyen már végre állandó jelleggel. Az utóbbi időben állandóan hibabejelentés, javítás, van net, aztán fél nap múlva megint elszáll, házi barkácsolás, van net, aztán megint ... és így tovább. Remélem, ezután rendben lesz.

Harmadszor: végre van egy jó gépem. Tündimmel átköltöztettük az Ő régijét hozzám, telepítgettünk, kínlódgattunk, ma végre sikerült a HP nyomtatóhoz is találni a net-en egy nem fizetős (remélem) szoftvert, ééééés működik. Nagy gáz lett volna, ha nem, mert ez olyan csodás kis masina, hogy van fotókártya olvasója, így tudok a blogra töltögetni, többek között. Éééés van "modzarellám", ezzel a böngészővel már végre tudok olyan blogokat is olvasgatni, amiket eddig az Avant böngészőmmel nem tudtam.

No, a technikai problémák kimagyarázva:o)

Kötésügyileg nem sok mindent tudok mutogatni. Majdnem elkészült, mutogatásra alkalmas állapotba került ez a kis kardigán. Nagy-nagy hálával tartozom Kötögető Katicának, aki egy olasz blogban rátalált, és lefordította nekünk itt. Régi vágyam teljesült, végre sikerült egyben kötött felsőt készítenem. Még a gombok hiányoznak róla, illetve a most ügyesen eltüntetett, de egyébként lógó szálakat kell eldolgoznom, aztán lehet is viselni:o)
Barkáék Gerlepár fonalából készült 5,5-es tűvel 6 és fél gombócból, azaz 30 deka és egy pici.
Naggggyon jó ez a fonal, fele bambusz, fele pamut. Számomra sokkal ideálisabb volt a munka, mint a tiszta bambusz fonallal.

Rájöttem egy nagy felfedezésre, ami persze nekem az csupán: sokkal egyenletesebben tudom kötni az egy sor sima-egy sor fordítottat a klasszikus (elsőlábas sima szem, "kitekert" fordított)
módszerrel, mint az én fajtámmal. Csak egy kicsikét lassabb a fordított sor, bár a végére már nagyon belejöttem:o) Még a végén technikát váltok!

Néhány fotó a műről:





Erős félkész állapotában leledzik egy szintén Barkás Gilice csipkekardigán. A nagyobb része már kész, még a 2 ujja, ami háromnegyedes lesz, illetve a szegőpánt van hátra.
Rájöttem ám más okosságokra is:o) Van az úgy, hogy a fonal nem találja a maga mintáját. Erre álljon itt két példa. Melindám egyik vadócsága, ami még nagyon nem találja a helyét, jobban szeret gombócolva állni. A Vénusz stólát kezdtem el, de nem is annyira a színei miatt, inkább a vastagsága miatt nem tetszik. Amúgy is rontottam, vissza kellene bontanom 2 sort, lebontom az egészet. Már azt is tudom, milyen fonalból készítem el, egyszer...
A másik példa ez a "piroska". Előljáróban annyit, hogy már egy ideje szemezgetek ezzel a felsővel, de még nem találta meg az igazi alapanyagát. Egyébként pedig erősen ajánlom ezt a képtárat, irtó klassz dolgok vannak, mintástól. Sajna sok oroszul, de talán kiskubizható. Szóval ez a piroska egy egyiptomi 100 % pamut fonal innen. Arra jutottam, hogy nem szereti ezt a mintát, így lebontásra kerül.
Helyette azonban találtam egy másik mintát, ami úgy néz, bejön a fonalnak:o) Az Amelie 2010-es nyári számában van egy- szintén egyben kötött - boleró, ezt kísérelem meg. Eddig a hátulja van kész, íme ő:
Szintén ebben az Amelie-ben van egy nagyon cuki fehér horgolt kabátka, "csupán" 141 ilyen csillagocska szükségeltetik hozzá:o) Ha tempóm marad a mostani, talán a következő nyárra el is készül:o)

A fotókon pózoló szitakötő és a kötésjelölők a mai postával érkeztek, KicsiKató ajándékozta nekem! Nagyon szépen köszönöm itt is, e-mail megy nemsoká.


Végezetül egy kis nyálcsorgatósdi, Limara egyik finomsága, kissé nönésítve, ő az.

Mondandóm még rengeteg, mutogatni valóm annál kevesebb, de azért jövök nemsoká. Addig is legyetek jók!

Ui: Nem tudjátok, hogy az első sort miért aláhúzva kezdi ez a blogger? Csak így tudtam kiküszöbölni, hogy nem a mondandómmal, hanem egy fotóval kezdek:o(((


17 megjegyzés:

Marlies írta...

Hallo liebe nöne
Wow deine angestricken Sachen sehen ja super schön aus. Die Pullover gefallen mir sehrr. Bin sehr gespannt wenn sie fertig sind. ganz liebs WE grüessli Marlies

Melinda írta...

Gyöngyikém, annyi mindent mutattál, hogy hirtelen azt sem tudom, hova kapjak!:DDD
De minden nagyon gyönyörű és roppant boldog vagyok, hogy megtanultál egyben kötni, mert majd jól beavatsz Tihanyban! Készülj!;DDD Én azt teszem.:)

De jó, hogy újra jöttél!:x:x:x

bucilla írta...

Még hogy nincs mit mutogatnod.... hát milyen, ha van? :) Gyönyörűek a felsők, az egyben kötött szuper, a színe is nagyon jó. Az ajándékod csuda klassz, a finomságod irtó guszta..... de a legjobb, hogy újra itt vagy:)

Kriszta írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz :) Nagyon sok szép dolog készül nálad, a kardigán meg már most is nagon szép :)

Ilona írta...

Nagyon szép a kardigán, gyönyörű a színe és különleges a fazonja is. A többi darab is ígéretesnek tűnik. Jól belehúztál.

Jutka írta...

A piros egyben kötött nagyom ott van a fehér csillagjaid szintén igéretesek!
A"kis" kardigánodról mit is mondhatnék? Nagyon jó!
Limara, Nönésitett napocskáitól fel kell keresnem a hűtőt:)))
Úgy megéheztem!:-)))

Anice kötős blogja írta...

Nálatok aztán zajlik az élet! A kötőtűid pedig csak úgy szárnyaltak, egyik szebb mint a másik ami fotózásra került.

Névtelen írta...

Nagyon jò lett a kardigàn, ès orulok neki, hogy èrtheto volt a leiràs!!! En a nyakrèsz felèig èrtem, de visszabontottam, mert nagyon vastagnak tunt, vèkonyabbòl akarom megkotni.
Nagyon jòl nèz ki ennek az Amelie-s kotott bolerònak a mintàja.
A tesòm is mondta, hogy hatalmas viharok voltak otthon, de nàlunk szerencsère nem tortènt semmifèle villàmcsapàs, csak a kutya kèrezkedett be folyton èjszakàra, hajnalban meg ki, ugatni a munkàba menoket. Mèg jò, hogy egyèb bajotok nem esett, gondolom ez is pont elèg volt.

nöné írta...

Liebe Marlies: danke schön:o)

Kislányok: köszönöm szépen a kedves szavakat!
Valahogy ezek a felsők lassabban haladnak, mint egy csipkekendő, amiknek olykor 6-700 szemei is vannak:o)

Katica: teljesen világos és érthető a fordításod! Nagyon örülök, hogy megosztottad velünk. Igen, nagyon érdekes az időjárás errefelé:o((( Mikor jössz haza?

Macus írta...

Már nagyon hiányoztál!
Minden szép, amit mutattál.
A lányoknak gratulálok!

Zsófi írta...

Én is szemeztem a Katica-féle kardigánnal. :-D

Szerintem, 700 szemet könnyebb lekötni, mint hétszer százat. ;-D

KicsiKató írta...

:))

A fordított kötést ne is mondd, én a napokban döbbentem rá, hogy - a netes szakirodalom szerint - kombinált módon kötöm le a sima szemeket; tervbe vettem egy sima-fordított táska kötését, hogy át tudjam szoktatni magam az első pálcás sima szemekre:))

És de jó, hogy említed a nyári számot, elfeledkeztem róla, de reggel beszaladok az újságoshoz!

Kriszti írta...

Nagyon jó lett az egyben kötött felsőd. Majd áruld el a titkod, mert nekem a kiskardigánnál valami nem jött össze a karrésznél.

Kiváncsian vártam mire jutsz Melinda vad fonalával. Az összes közül, nekem ez tetszett a legjobban. A piroshoz szuper mintát találtál.

A napocskát én is megcsináltam múlt héten. :)

Névtelen írta...

Nonè, augusztusban valamikor ùgy nèz ki, hogy otthon leszek, mèg pontosan nem tudom, hogy mikor.

PETUNIA írta...

A kardigánodat én is "megkívántam" :o)
A megvalósítása pedig, hmmmm.... benne van az éves tervben.

Nagyon értem amikor a fonal és a minta házasságáról írsz. Kaptam egy őszi színekben pompázó színátmenetes fonalat. Napok óta kötök, bontok, mintát váltok. Nem tetszik, nem működik, nem él. Gombolyagban gyönyörű, ám kötve... olyan szimpla :o(

A fehéred is különlegesnek ígérkezik.:o)

Irenka írta...

Nöné kedves, az egyben kötött kardid "Nönésen" igényes, szépen kötött darab lett!

Lánykáidnak gratulálok, kellemes nyarat kívánok!

Sajnálattal olvastam, mi történt Nálatok. Ugye, van biztosításotok? Az új gépedhez sok-sok kellemesen eltölthető órát kívánok - nem teljesen önzetlenül, hiszen szeretem a bejegyzéseid olvasgatni.

Ezt a sima-fordított problémát nem sikerült felfognom, de majd élőben - remélem, mielőbb.

A narancssárga, a piros és a fehér kezdemények mind-mind ígéretesek! Jó munkálkodást hozzájuk!

Gomes írta...

Nagyon szép a kardigán!!! A napocskák... hát tényleg nyálcsorgatók :-)))