2011. március 1., kedd

Nem vagyok egy reménytelen eset:o)


Azt gondoltam ebben a csodaszép napsütésben, hogy ezt az alkalmat nem lehet kihagyni, fotózni kell, több célból is:
1. Ismerkedem a masinával
2. Csodásak a fényviszonyok
3. Közlékeny hangulatban vagyok
4. Ráérek kicsit később is a főzésnek kezdeni

A szezon talán utolsó "kályha"pulcsija:o) Teljesen belehabarodtam ebbe a kardigánba (is), így hát elő a kockás füzet meg egy csavartmintás gyűjtemény, aztán jöhetett a tervezés. Néhány fotó lementése és jó nagyra nagyítása, aztán pik-pak meg is lett a minta. Kötéspróba váratott magára, fontosabb volt a lila csavartas befejezése:o) Kötéspróba elkészül, száj lebiggyen, pont fordítva vannak a csavarások. Na, ez már élesben is javítható, elő a fonal, aztán uccu neki. Igen ám, de roppant rafkós a minta, a mérésem és számításom nem volt helyes, cuccos sutba vágva, elő a labirintus ujjainak befejezése. Csak nem hagyott nyugodni a dolog, így a kezdő szemszám témájában segítséget kértem egy kötőstársunktól, aki már túl van ezen a projekten. Segítség gyorsan meg is érkezett, labirintus félredobva, újra ennek veselkedtem neki. Szemfelszedés, jön az első sor, majd a pofára esés, elszámoltam magam, kevesebb a szemem 6-tal, az már utólag szépen nem orvosolható:o( Megint félre, elő a labirintus, akinek ez volt a szerencséje, mert befejezésre került:o) Nem részletezem tovább, de végül 3-ik nekifutásra került fel a tűimre a megfelelő szemszám, és onnantól kezdve böködöm és böködöm:o)

DE mivel nálam egyszerre több darab is készül, nehogy unalmas legyen a dolog, a közeledő jó időre való tekintettel előástam a csokros fonalam kezdeményét. Emlékeztek még rá? Gyönyörű, finom puha, pamut-gyapjú keverék. Nagyon klassz vele dolgozni a sok alpaca fonal után.
Szegény fonal eléggé ki volt téve a megpróbáltatásoknak, sokféle mintával akart elkészülni, pl. ezekkel:
Nagyon tetszik a dominós variáció, de azt gondolom, hogy az én alkatomra egy pulcsi nem igazán lenne jó ezzel a mintával. Aztán beugrott a világ legegyszerűbb kötése, a lustálkodós (egész megszerettem), meg a raglánozás, így belevágtam. Persze egy idő után - bármennyire is szeretünk valamit - unalmassá válik a dolog, így azt gondoltam, hogy melltől lefelé valamiféle mintát kéne bele tenni. Anne Hanson mintáit bogarászva tetszett meg ez az egyszerű kis minta (a Jackie sem rossz:o), illeszkedik is a lustába, illetve a függőlegesen futó sima szemek ellensúlyozzák a fonal keresztbefutó csíkozását. Itt tartok vele:
Beiratkoztam a Barka-suliba, Jucuu órájára:o) Bevallom, nekem maga a technika nem jön be, de a lábszárvédőt a speckós KnitPro tűmmel azért befejezem.
Végezetül: sikerült Nyuszurat lencsevégre kapni. Nehéz menet volt, jó néhány fotó közül ezek talán olyanok, hogy felkerülhetnek ide. A rendezetlen háttértől kéretik eltekinteni:o)


Nyuszúr szereti a könyveket, legyen az a Btk. vagy épp egy kis romantika:o)


23 megjegyzés:

Kriszta írta...

Azt a, tyűha, ejha :D Az a legelső nagyon nagyon tetszik :)) És a másik is nagyon jó lesz, tetszik ezzel a hosszanti csíkos mintával!

anwerosa írta...

Hát az biztos, hogy nem vagy "reménytelen eset". Totál kreatívnak neveznélek inkább!:-)
Nekem a második pulcsi tetszik a legjobban és a könyvmoly nyuszid nagyon édes.

Gabella írta...

A lilás csavarós pulcsi, vagy mi nagyon tetszik!!!!!!! Az eredeti is szupi! Szeretem az ilyeneket!

A tarka fonalból is tetszik az ötleted!!!

A lábszárvédő is szép, csak hát azt nem tudnám mire használni. Oké, lábszáram nekem is van, meg az összes családtagnak is, de még ilyesmire sosem mutatkozott igény.

Nyuszúr meg csak úgy simán cuki! :)

Irenka írta...

Gratula a masinához (asszem korábban még nem írtam), és örülök a közlékeny hangulatodnak, engem is feldob ez a napsütés.
A felülről kezdett csavaros irtóra tetszik, nagyon ügyi vagy, hogy így összehoztad!
A csokrosból kötött dominó-minta nagyon mutatós, de ruhadarabon..., hááát, iiigen, azazhogy nem.

Nyuszi+Btk=ász fotó! :))

Gabella írta...

Ja, napsütés???

Itt meg megint esik a hó... Még a múlt heti se olvadt el.

Maria írta...

Az a legelső kép, az fantasztikus!
No meg a nyuszi is a végén /tegyél már fel egy olyan képet is, ahol símogatod :-), hadd irigykedjen az ember/.

bucilla írta...

Tyű már megint micsoda szépségeknek kezdtél neki:) A labirintusod hihetetlen szép lett, és a Rosamund....hát azt nekem is meg kell kötnöm:) A csokros-csíkos is szuper lesz! A nyuszi pedig nagyon cuki.

gromine írta...

Hűha, de sok szépséget lehet látni.
Az első pulcsi nagyon tetszik, olyan szép színe van.
A nyuszi meg..."tök" édes:))

Mázsa Viki írta...

Már megint járnak az ujjaid, mint a güzü! Mindig egyszerre ennyi szépséggel jelentkezni...
Nagyon kiváncsi vagyok arra a csavarintósra!!!!

Amanda írta...

A csavartad nagyon szép lesz, megérte háromszor nekiugranod. Bár a sztorin nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, én is voltam már így, akkor sírtam, utólag meg nem.
A nyuszi nagyon drága, láthatóan tud élni, a fajsúlyos után egy kis ponyva.

Macus írta...

Mit is mondjak? fantasztikusakat kötsz megint. Az az első Alpawool? Nagyon szép már az anyag is, a minta fantasztikusan mutat. Én a csíkosat is nagyon bírom. A nyuszi tündéri.

Miből gondoltad, hogy reménytelen eset lennél??

Csilla írta...

Azt gondolom sejted, hogy a csavarásos nekem nagyon ebjön :) a dominóssal láttam egy jó kis mellényt ami bárkinek jól áll szerintem: http://www.e-patternscentral.com/detail.html?prod_id=4915&cat_id=&criteria=striped+modular+vest
De az is igéretes ahogy most alakul.

Csandi írta...

Ennyi szépség egy helyen ..A nyulatok tündéri , Larám is szeretne egyet...Mintha nem lenne elég állat nálunk....

Cherry írta...

Hűűű, az a legelső szürkés-lilás nagyon ígéretes! :)

Szilvia írta...

Nővérkém
Tisztára felpörögtél!! Csak kapkodom a fejem itt egy pulcsi, ott egy pulcsi, egy kardigán, egy lábszárvédő, szinte már fénysebességen mozogsz. De tudom miért van ez! Az új fényképezőgéped miatt! Mivel, ha gyorsan kötsz valamit, ugyebár azt muszáj lefényképezni.
Félre a tréfát, nagyon ügyi vagy és remélem hamár így belelendültél, nekem is kötsz egy olyan kis kardigánt sötétlilába, mert az roppant jól állna a te kis Hugicádnak!
Ja, a nyuszi meg zabálnivaló!!!
Puszi

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok!

Macus: de jó, hogy észrevetted:o) Igen, előbb a cím született meg, majd a fotók, végül az írás, közben viszont eltérültem, így az eredeti mondandóm, ami a címhez passzolt volna, lemaradt. A csokros fonalra gondoltam, mert már tavaly szeptember óta kínlódik, és várja a sorsát, többszöri nekifutásra talán lesz belőle valami:o)

Hugi: esetleg keresgélj fonalat, nézz szét a nálam látható linkeken:o)

peony írta...

jaj, Nöné drága, csak szólnok kellett volna és ment volna a minta (még mindig mehet :-)
A Rosamund nekem is nagy kedvencem...

Timici írta...

ééééééédes pofa a nyuszitok:o)
lustálkodós pulcsid nagyon tetszik;o) én most lustálkodós kendőt kötök:o) ehhez van kedvem:o)

MrsYarnart írta...

ezek (is) nagyon szépek! a nyuszkó meg nagyon édes! gondolom, mindent összerágcsál:)

helen írta...

Csak ennyit mondok: wow, wow! Gratula, csak így tovább!

nöné írta...

Köszönöm szépen, Lányok!

Macus: egyik kérdésedre a válasz kipipálva, a másik lemaradt, bocsi. Igen, alpawoll.

Éva: hááát, szokott olykor-olykor, legalábbis próbálkozik, de nem engedem neki:o)

Helen: köszönöm, igyekszem:o)

Délka írta...

Gyöngyi, gyönyörűeket alkottál az utóbbi időben. Kérlek nézz be a blogomra és válaszd ki hogy melyik kitűzőt szeretnéd.

Manka írta...

Hű, az a lila , az nagyon tetszik :))

Nyuszúr tüneményes :))