2013. március 10., vasárnap

Újra itt :)

Nnna, akkor ismét belevágok :) Készülök már egy ideje folytatni a blogírást, csak eddig mindig közbejött valami, leginkább a lustaság. Aztán a mai napon egy nagy-nagy közösségi oldalon ismét megtapasztaltam az emberi sötétséget, butaságot, és ez megerősített abban, hogy itt, a blogvilágban van leginkább a helyem. Talán sikerül újra felvennem a fonalat :)

Megpróbálok megbírkózni ezzel az új felülettel, remélem, lesz türelmem hozzá.

Néhány fotó bizonyítékul, hogy az elmúlt 1 évben is - bár közel nem olyan intenzitással, mint korábban - alkottam. Többnyire kötöttem, de olykor a horgolótűt is forgattam. Jelenleg is párhuzamosan kötök illetve horgolok.


A teljesség igénye nélküli válogatás az elmúlt 1 év munkáinak töredékéből. Amint látom, továbbra sem sikerült a fotóval kapcsolatos tennivalókkal megbarátkoznom, kicsit későn vettem észre a sapka erőteljes szereplési vágyát :)




Kötöttem azért pulcsikat is, szokás szerint Ágimnak,

 illetve magamnak is:

Legutóbbi kész munkám Tűbarátném, Irenka Tulipános kendőjének tesztje:


Most röviden ennyi, mára bezárom a bazárom, van még mit mutogatnom, nem fenyegetőzök, de jövök még :)

24 megjegyzés:

rojalka írta...

Gyönyörű munkák.

Kriszta írta...

A tőled megszokott profizmus újra, gyönyörű szépeket alkottál!

Macus írta...

Végre, végre, végre megint itt vagy!!
A sok-sok szépség káprázatos!

Zsófimamája_Gabi írta...

:) Szinte napra pontosan 1 év.
Jó, hogy itt vagy!

Vera írta...

Jó hogy itt vagy újra!!!!!Munkáid szépek!

Irenka írta...

De jó, hogy újra jelentkezel itt is! Szerintem is van létjogosultságuk a blogoknak, itt maradandóbbak a dolgok, kereshető, mint egy interaktív könyv.
Szépségeket alkottál, és mennyi mindent! Ági pulcsija nagy kedvencem! A tesztelésben nyújtott sok-sok segítséged hálásan köszönöm!

Mariska írta...

Nagyon hiányoztál!
szorgalmasan szépeket alkottál, bármelyiket elfogadnám

nöné írta...

Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen!

Irénke, teljesen igazad van! Nagyon szívesen!

Annamari írta...

Végre!
Egytől egyig szépek, nekem is Ági pulcsija tetszik nagyon-nagyon.
(Én is jobban szeretek a blogon lenni, sokkal személyesebb. Nem tudom mi történt a közösségi oldalon, de megpróbálom kideríteni...)

gromine írta...

De jó, hogy újra itt vagy , és mennyi szépséget készítettél !

Jutka írta...

Szépségeket készítettél!
Örömmel tölt el, hogy újra itt vagy.
Az a csipkés nyakba való nagyon, nagyon és a pulcsik, meg az összes kötött, horgolt műved tetszik:)))))

Gabella írta...

Nagyon szépek, mint mindig! Örülök, hogy te is előkerültél! :)

Amanda írta...

De jó! Neked is meg a cuccoknak is nagyon örülök!

Köt Knit írta...

Nagyon örülök, hogy te is! :)

Mennyi szépség, nem győzöm csodálni őket!

zsoka írta...

Szia:)
Ismét szépségeket alkottál!

Jucus írta...

De jóóó, hogy megint itt (is) vagy! Nem is tudom, melyik munkád emelném ki, elég nehéz feladat lenne a sok szépség közül! Azok a könyvjelzők nagyon tetszenek!

nöné írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok! És micsoda fogadtatás :)

Kicsianya írta...

Na végre! Már aggódtam, hogy visszavonulsz:) Jó látni, hogy azért alkottál, nem voltál alkotói válságban, csak kevésbé voltál közlékeny:( Gyönyörű és praktikus dolgokat kreáltál! Személy szerint nekem fontos, hogy lássam a munkáidat, hogy éppen mivel bajlódsz, olyan jókat lehet Tőled tanulni!:)
Üdv ismét!

nöné írta...

Judit, nagyon kedves vagy, köszönöm!

Marikje írta...

Jajj de jó, hogy előkerültél:) Nöné nagyon szépeket alkottál.

Susan :) írta...

Gyönyörködtem minden munkádban. :)
Best Blog Díjat kaptál tőlem:)
Üdv.: Zsuzsi
http://susan-craft.blogspot.hu/

Erzsébet Anita Kovács írta...

Öröm látni, hogy ismét írsz :) Nagyon szép lett minden :) Betty

aryh884 aryh884 írta...

????,????,??,???,???,??,???
???,???,????,??? ,??,???,?????
???,???,?,???,??,???,???
?,???,???,???,????
??,??,???,?,?,??
??,????,???,??,??,?

Uouo Uo írta...


thank you

سعودي اوتو