2009. február 6., péntek

Gail

Ma kora reggel kész lettem egy csodával! Ilyen szépet talán még soha nem kötöttem. Teljesen beleszerelmesedtem a múltkoriban Évi blogjában. Ő is elkészült vele. 4 nappal ezelőtt csodák csodájára találtam a régi dolgaim között olyan fonalat, ami gyapjút is tartalmaz, igaz csak 40 %-ban. De ez éppen elég volt ahhoz, hogy élvezzem a kötést. A gyártó 5-ös tűt javasol, én 6-ossal vágtam bele. Nagyon jó volt kötni, a minta sem túl bonyolult. Igaz, hogy a végén a széle mintánál kétszer is bontanom kellett, de azt hiszem, megérte. Még tegnap vettem hozzávaló mosóport, áztattam, öblítettem, és most fejeztem be a kifeszítést. Helyem nem nagyon van ekkora darabokhoz, de megoldottam. Most a kifeszítéskor vettem észre egy apró hibát, de azt gondolom, csak én látom, mert tudom, hogy hol kell keresni. Ajándékba szánom, remélem, a leendő gazdájának is tetszeni fog ez a hatalmas darab, melynek méretei kb. 170x100 cm. Lehetne még feszíteni, de már nem fér. 25 dkg, azaz 470 m Pittsburgh márkájú fonal ment bele. Azt hiszem, hamarosan megkötöm újból.

Voltam tegnapelőtt elmaradt Katalin napot köszönteni, vittem a kis zongorakesztyű-sál szettemet, ami szerencsére nagy örömöt okozott a gazdájának. Mint kiderült, valamikor régen ő is kötött, és maradtak ki fonalai. Rögtön 2 szatyor mindenféle kötnivalóval tértem haza, Férjem "nagy-nagy örömére." Akad benne akril, de találtam 5 guriga 50 %-os gyapjútartalmút is, fáradt bordó színben, Róma névre hallgat. Már csináltam is próbakötést, és úgy döntöttem, hogy Erikáékkal belevágok a Laminariába. Már nagyon várom a kezdést. Félkész darabjaim vannak, Baboonak nemsoká kész a színes kavalkádból készülő tavaszi kendő. Tündikémnek elég lassan halad a sötétszürke mohair stóla, most ahhoz nincs kedvem. Borzasztó dolog ez, hogy ha látok valami újat, mindig az izgat a legjobban. Pl. szegény zoknik is még mindig ott hevernek a kosárban. Majd a nyáron talán sor kerül rájuk. Mivel nem nagy darabok, talán nem fogok beléjük izzadni.

23 megjegyzés:

Mariska írta...

Gyönyörű !
Biztos nagy örömet szerzel vele!

ercsu27 írta...

Óóóóóóóó, ez valami gyönyörű lett! Gratulálok! Muszáj lesz nekem is megkötni! :-)
A Laminaria-t én is nagyon várom már. Még mindig fonalra várunk, jövő hétre ígérte a gyapjús hölgy. Akkor amint lehet, kezdem, és rakom fel a fotókat meg a "szöveget".

nöné írta...

Mariska: köszönöm!
Erika: köszönöm. Már nagyon várom! Tulajdonképpen már el is kezdtem, de mindjárt az elején elakadtam, úgyhogy megvárom a Nagyokat!

ercsu27 írta...

Gyöngyi, hol akadtál el? Hátha tudok segíteni...

nöné írta...

Ó, Erikám, már a legelején! A csillagmintát, mint tudod, már ismerem. De a közepétől balra már nem úgy mutatkozik, mint a másik oldalt. Biztos valamit elbénáztam, nem figyeltem rendesen, vagy a fene se tudja. Lehet, hogy nem is úgy kell kezdeni, ahogy én csináltam. Set-Up Chart 1 sora jobbra, középső szem, majd újra a minta? Vagy nem így kell? Ki ne nevess! Tudod, az angol tudás hiánya. Pedig fejlődőképes vagyok, kiraktam kedvencekbe a Sztaki szótárt, meg a webfordítást, és alkalmazgatom is, na de amikor egy szóra 50 jelentést ad! Persze kiválasztom, ami leginkább a kötéshez illik. Na szóval, nem nevetni!

ercsu27 írta...

De úgy kell, jól csináltad. Bár én jobbról balra olvasom (mert a kötésben is úgy haladok). Az összes chart csak a minta fele, jön a középső szem, aztán újra a minta.
Egyébként az elején én is lebontottam 1x-2x. Szerencse, hogy itt még csap "pár" szem.
Nem nevetek egyáltalán, szerintem mindannyian használunk szótárakat, és néha nagyon nincs benne, ami kellene.

nöné írta...

Köszönöm, majd a WC-fürdő sika-mika után megy leányzó szoba(lányom barátnője jön a hétvégére vendégségbe, meg jön haza Babookám is) nekikezdek, mert nem hagy nyugodni a dolog. A bontásban pedig már profi vagyok, mit nekem 20-30 szem, mikor közel 300-at bontottam vissza tegnap este!

Névtelen írta...

Hát ez...! Eláll a szavam olyan szép! És így egyik napról a másikra megcsináltad!
(A levélminta a gyengém, feltétlenül meg kell kötnöm nekem is.)

Anice kötős blogja írta...

Jó lett nöné, csak így tovább. A csillag minta meg valóban kicsit másképpen látszik a két felén de ez a kifeszítéskor eltűnik majd.

nöné írta...

Értettem, köszönöm, Anice!

nöné írta...

Ági! Valóban kösd meg, élvezni fogod nagyon, ezt garantálom! És a végeredmény! Nem győzök szaladgálni abba a szobába, ahol szárad, nézem és nézem... Már nem sokáig, hétfőn megválok tőle. De a laminaria után (vagy közben?) magamnak is megkötöm, mert ezzel a fonallal (talán még elég lesz egy másikra) hatalmas méret, és itthon hűvös estéken bele lehet burkolózni! Nagyon boldogságos vagyok!

Névtelen írta...

Nehéz lehet megválni tőle! Persze, ha tervben van még másik, akkor érthető. :)

Timici írta...

hát ez csodaszép lett! gratulálok! és nagyon örülök, hogy kötöd majd velünk a Lamináriát, bár szerintem nem nagyon fogjuk együtt kötni, én ezt a tempót sajnos nem bírom követni:D sebaj, imádom nézni ezeket a szépségeket;o)

Jucus írta...

Először is itt is köszi a növénykémhez tartozó leírást!
Így jutottam el hozzád és nagyon tetszik a blogod, majd jövök még!:o)
Ez a kendő valami csodálatos, nagyon ügyes vagy!

nöné írta...

Köszönöm, Jucus! És nagyon szívesen!

Naomi írta...

Fantasztikus vagy, Nöné!

Ez a kendő leírhatatlanul gyönyörű!!! Álmaimban már én is megpróbáltam... :o)

swarbli írta...

Ez valami mesés! Azt hiszem u.ilyen Pittsburg-om van. Nem is gondoltam rá, hogy ilyen vastag fonalból is lehetne kendőt kötni! De jó, hogy láttam a tiédet!

nöné írta...

Legalább ez még melegít is, és haladósabb a vastagabb fonal vastagabb tűvel. Hajrá Swarbli!

Jucus írta...

Ez valami csodaszép, már írtam, tudom, de mindig visszatérek. Mintát hol tudom elérni? Tudsz segíteni?

nöné írta...

Jucus! Ezen az oldalon található a leírás, a kommentek fölött néhány sorral a Gail szóra klikk, és adja pdf-ben a leírást:

http://mawelucky.wordpress.com/2008/09/22/mais-um-another-one/

bucilla írta...

Ez valami álomszép lett!!! Gratulálok hozzá, hamarosan én is megpróbálom ezt a mintát:) Alig bírom levenni róla a szemem!

nöné írta...

Köszönöm, rég nem látott Bucilla!

Jucus írta...

Köszönöm a linket, nagyon jó!