2009. február 25., szerda

Lassacskán haladgatok


Jelentkezek már, nehogy elfelejtsetek. Most csak félkész dolgokat tudok mutatni, de olyan írás- és fotókényszerem van, úgyhogy megmutatom, éppen hol tartok a csodás Ene-kendővel. Azért már látszik a vége, a 2-es mintát kell még egyszer ismételnem, aztán jöhet az utolsó minta, és KÉSZ lesz. Jó lenne a héten befejezni, mert már egy kicsikét unom. Annyi bizonyos, hogy irtó nagy lesz, és súlya is van. Nem is tudom, hol fogom én ezt blokkolni. Nagy tűvel, pontosan 7-essel készül, és marhára eszi a fonalat. A fél kg 3 darabban érkezett, és már a 2. darabnak a végét járom. Gyanítom, el kell kezdenem felgurigázni az utolsót is.

Pihentetésképpen kötök egy mellényt is, amibe Gabella blogján szerelmesedtem bele. Még karácsonyra készítettem Baboonak egy kissé ortopéd mellényt, így e minta láttán azt bontogatom, és ezt kötöm belőle, szintén Baboonak. Furi a 7-es tű után 4-essel kötni, ennek ellenére ez picit látványosabban növekszik, hisz lényegesen kevesebb a szemszám.
Szokásomtól eltérően nagyon igyekszek a leírást szó szerint követni, csakhát... Nagyon-nagyon nem szeretek egy sor sima - egy sor fordítottat kötni, csak úgy magában, nem is tudom szép egyenletes kötni. Épp ezért a vállrészen egy csalafintaságot teszek a dologba, a szélére is kötök mintát. Ez főleg a hátuljánál lesz jó, mert a sok-sok sima szem kötése után alig várom majd, hogy jöjjön egy pici mintarész.















Elég sokat bolyongok mostanában a blogok között, nézelődök, tátom a szememet-számat, miféle csodákkal találkozok össze. És persze közben gyűjtögetem az ötleteket, csak sokszor elfelejtem, kinél mibe szerelmesedtem bele, és ez egy kicsit növeli a net-ezéssel töltött időmet, míg megkeresek valamit. Meg aztán a számítógép előtti széken is muszáj üldögélni, mert a fotel már bőrkeményedést csinált a fenekemre. Fő a változatosság!

Szép napot Mindenkinek!

15 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Én is a napom egy részében itt lógok a neten és a másik részében kötök és eléggé zúgolódik a család..

Érdemes volt a leírást követned, mert már most nagyon jó formája van a mellénynek. Én is nézegettem, mert szerintem is divatos, ugyanakkor nem hivalkodó ez a fazon.

Az ene kendőddel meg mit fogsz csinálni?

nöné írta...

Remélem, hogy hordani fogom ÉN! Mert még magamnak nem sok minden van. Ahogy ezt elnézem, tekintélyes darab, olyan jó beleburkolózós. De hogy még mikor és hova veszem fel, azt nemtom.

Timici írta...

Nagyon szép lesz az Ene;o)
a mellény is ígéretes, jó nagyon a fonala:o)
én napjában töbsször be-bekukk a blogokba, de ha alszik a minipasim van hogy itt ragadok:(

nöné írta...

Timici! Nálam már, nincs aki nappal aludjon, legfeljebb a munka, és állandóan itt lógok, főleg mostanság.

Anice kötős blogja írta...

Nagyon ígéretesen néz ki az enéd, ez a natúr szín az én nagy kedvenc színem :)

Christine írta...

A mellénynek szuper színe van, olyan divatos és elegáns és friss egyszerre! Sokkal jobban néz ki, mint az eredeti szürkében:)
És a kendőd... Folyik a nyálam...

nöné írta...

Köszönöm, Lányok! A gyanúm beigazolódott, megyek gombolyítani. Na de már nem sok van hátra!

Timici írta...

Ilyen sok fonalat felvesz az Ene??? a végén feltétlen mérd meg, köszi, nagyon kíváncsi vagyok:o)

Naomi írta...

Gyönyörűek...!!! Nöné, lehet Téged elfelejteni!!! ....ezt felejtsd el!!!! :o)

nöné írta...

Timici, feltétlenül megmérem, mert én is nagyon kíváncsi vagyok rá. De unalom ide vagy oda, ha megjön az újabb adag fonalam, feltétlenül megkötöm egy kicsit kisebb tűvel is.

Naomi,drága vagy!

bucilla írta...

Gyönyörű lesz az Ene-kendőd! Kitartás, már nem sok van hátra belőle! A mellény is szuper, minden tekintetben!

nöné írta...

Köszönöm Bucilla!

Névtelen írta...

Jó a mellény színe és a bogyóssága. Ráadásul nagyon csini lesz. Nahát, a kendő az meg nagyon jól alakul. Gondolom, rohamosan vége lesz majd, a fordítottsága miatt.

nöné írta...

Köszönöm, Ági!
A kendő elkészült, most terítettem ki. Fotók valószínű a hétvégén, ha Babookám hazajön.

Gabella írta...

Szia! Megint ide találtam! :)
Fú, de szép lesz ebből a fonalból!!!!!!!

És a kendő is nagyon tetszik! Még sose csináltam kendőt, nagyon ki kéne próbálni!

De még mindig van poncsó meg mellény rendelésem. Nem haladok vele az istennek se!