2009. szeptember 17., csütörtök

Horgolás, egyre többször és ...

elkészültem végre a batmanujjú felsővel. Kicsit megszenvedtünk egymással, de a végeredmény szép lett. Remélem, a Leányzóm fogja viselni. Ime ő:






































100 % pamut (Burda bolt, papírját sajna eltettem jó helyre, csak nem tudom, az hol van:o)), 4,5-es tűméret

Hosszú hallgatásom oka, hogy nem igazán tudtam mit mutogatni, legalábbis kész munkát nem. Kb. 2 hete pattant ki a fejemből, hogy Babookám szülinapjára készíteni kellene egy gyapjútakarót. Az ihletet Judit adta, régebben láttam Nála a hatalmas nagyinégyzet takarót, és rögtön beleszerelmesedtem. Most jött el az ideje, hogy elkészítsem, bár kissé megriadtam az egyre hosszabb sorok monoton horgolásától. Épp ezért azt találtam ki, hogy horgolok nagyobbacska négyzeteket, majd végül összedolgozom, és köré néhány sort horgolok még. Az elmélkedést tett követte, előszedtem a tolnai sárgácskáimat, és belevágtam. Nagyon tetszenek nekem ezek a színek, így együtt pedig különösen. Bár menet közben kicsit izgultam, ugyanis a legvilágosabbikból kevéském volt, mivel a régebben kötött Ene's kendőm elég sokat megevett a félkilóból. A narancsosból szintén nem sok volt, azt meg a sivatagi csoda falta fel. A középső színből érintetlenül megvolt az összes. A végeredmény egy 110x110 cm-es takarócska lett, ami színvilágilag tökéletesen illeszkedik Babookám szegedi otthonába. Remélem, a hosszú téli estéken, amikor éppen tanulgat valamelyik zh-jára vagyvizsgájára, vagy éppen sportközvetítéssel múlatja az időt, hasznára fog válni.









































Tolnai 100 % gyapjú, 3,5-4-es körüli horgolótű méret (nem tudom, mert régebben lekopott)

Kedden, a szokásos reggeli blogbarangolásom során akadtam rá erre az oldalra, és rögtön beleszerelmesedtem az ott látható horgolt zokniba. A fantáziám azonnal beindult, és a Google-ban "zoknihorgolás" vagy "horgolt zokni" (már nem emlékszem) keresésemre találtam ezt az oldalt. Rögtön be is tettem a bloglistámba, hogy nyomon követhessem a horgolmányokat. Na szóval, az 5 tűs kötéssel nem vagyok túl jó barátságban, ezért gondoltam, kipróbálom ezt. Mostanában amúgy is elég sokat horgolok. Még karácsonyra kaptam Babootól színátmenetes fonalkákat, rögtön elő is vettem, kotortam hozzá az Ercsu-dobozkámból egy 4,5-es horgolótút, és belekezdtem. Közben főztem, mostam és egyebek, de délelőtt folyamán elkészült egy fél pár zokni. Nagyon szuper és érthető a leírás, semmi ördöngősség nincs a dologban. Délután elkezdtem a másik felét, és bevallom, nem néztem az órát, de míg Tündikém tanult a nappaliban, én megbökdöstem a zoknit. Szóval, rém hamar elkészült. Most már csak az Aldi honlapját kell állandóan vizslatnom, hogy nekem is legyen végre zoknifonalam. Mert hát sajnos azzal még nem büszkélkedhetek, pedig naaaagyon vágyom már rá.








































Color Varázs 100 % akril, 4,5-es horgolótű méret

Elég sokat bíbelődtem egy áthajtós elejű, lidis pamut kardigánnal, már végre kezdtem látni a végét, fél ujja félig készen, mikor is jött a nagy felismerés, hogy elbaltáztam az elejét. Még keskenyebbre kellett volna fogyasztani, mert így széles lett a válla, és a hátával összedolgozva a nyaknak nem maradna hely. Pedig én csak jót akartam, mert kicsi Lánykám nem éppen egy XS-es vagy S-es méret, de hát csak igaza van annak a fránya leírásnak. Miért is kell nekem mindig eltérnem a tényektől? Szóval megegyeztünk Tündikével, hogy majd tavaszra-nyárra visszabontom, és leírás szerint befejezem. Aranyos ez a gyerek, hajlik az egyezségekre (színkavalkád - tavasziból őszi) Ez a szín úgysem igazán télies, úgyhogy landolt a drága a fiók mélyén. Már a fotózáshoz sem volt kedvem elővenni, de bizonyára ismeritek azt a sárgás-narancsos lidis fonalat. De, hogy ezt a mintát nehogy elfelejtsem - egyébként roppant egyszerű, ámde mutatós, ebből készült Katica poncsója - beleszerelmesedvén a Magdi-kézimunka akciós bambusz-pamut fonalába, amit szintén Juditnak köszönhetek - rendeltem szép csokibarnát, és ebből újra nekikezdtem az áthajtós kardigánnak. Nagyon klassz ez a fonal, csak nagyon oda kell figyelni, mert rengeteg szálból van sodorva, és egy kis félrenézés és félrebökés, aztán mindjárt itt lóg, ott lóg egy picinyke szálacska:o) És persze van még Tündikétől rendelésem egy ugyanilyen fazonra, feketéből. Azt is kellene már kezdenem, mert mindjárt itt a színházi szezon, csak macerásabb, mert kötéspróbáznom kellene, látnom kell, gyapjúból hogyan is alakulnak a szemszámok. Lehet, Katicát meg is kérem, mérje már meg, milyen széles a poncsója egyik téglalapja. A mintaegységet meg megszámolom a feltett fotón.


















Anchor Style 70 % bambusz - 30 % pamut, 5-ös tűméret

Mááár csak ennyi fonalam van a két végéről megtámadott színkavalkádból, hamarosan kivégzem őt is. Azt hiszem, épp időben, mert lassacskán a hűvös reggeleken már a nyakacskák megtűrnek egy efféle vékonyka kendőt. A színvilága pedig még a nyár sokszínűségét idézi fel.

















Ercsu-féle első közös bizniszünk, fonal anyaga ismeretlen (számomra) 4-es tűméret

Azért, hogy a csipkekendőket se felejtsem el, belekezdtem ebből a szépséges külföldi zöldeskéből egy Laminariába. Azt hiszem, szerelemkötés lesz, csak lassacskán haladok, mert van ennél fontosabb is. Általában jutalomsorokat engedek meg magamnak, dícséret és vállveregetés helyett. Ahogy a méretét elnézem, nem sok dícséretet zsebeltem be mostanában:o)

















Uruguay-i lace 100 % gyapjú, 4,5-es tűméret

Mindezen bejegyzést merem azért ma megtenni, mert Babookám most az egyetemen van, egész későig órái vannak, aztán pedig vonatra pattan, útra kel a családi fészekbe, így nem lövöm le a poént, és este át is tudom adni az ajándékokat az én - ma 20 éves - Nagylányomnak. Isten éltessen, Kicsikém!

Ui: A zokniprojektet tegnap elkezdtem egy - már 20 % gyapjút is tartalmazó (isteni, még ha csak pici a gyapjútartalom is, nyúlik, formára igazodik, csodás) - fonalkából, csak már nem érkezek lefotózni. Bejegyzésem ugyanis tegnap óta készen áll, és arra vár, hogy most rögtön azonnal megmutassam Nektek:o)

Úgy látom, - hosszú hallgatás után - újra szómenésem volt.
Szép napot Mindenkinek!

24 megjegyzés:

Melinda írta...

Én imádom, ha szómenésed van!:))))
És mennyi-mennyi gyönyörűséget mutattál ma nekünk! Te jó ég! IMÁDOM a denevérujjút (gyönyörű már csak a színe is, hát még a mű), szépséges-vidám a takaró, cukik a zoknik, ígéretesek a kezdemények.... mit hagytam ki?;DDD Ügyes vagy, nnna!

Babookádnak sok-sok boldog születésnapot kívánok itt is és nektek pedig gratulációim hozzá!:x:x:x

Névtelen írta...

Kedves Nöné ! A "zoknihorgolós" oldalért egy óriási cuppanós virtualis puszit küldök Neked!!!!
Nagyon megörültem, a zokni készítése nagy álmom, de az én kötőtudományommal nem mertem belevágni , mert két tűvel is alig boldogulok, hát még öttel!!! Szóval nagyon örülök, és amint lesz időm kipróbálni , horgolok egyet.Köszi, köszi!!!!Itthon csak akril (szép színátmentes) és kevéske pamut fonalam van,szerinted zokninak jó az akril ?Látom, az elsőt Te is abból horgoltad.Fonalak terén nem vagyok tapasztalt, azt se tudom hol lehet jókat jó áron szerezni, sőt azt se, mi a jó ár...

Minden alkotásod csodás , a takarótól egészen odáig vagyok, az is nagy álmom....A szinek csodásak minden darabnál , olyan jó ízléssel válogatod össze...

Megaposzthoz megakomment .... bocsi..
puszi:Manka

Névtelen írta...

Ja és boldog szülinapot a lányodnak!Isten éltesse sokáig!

(a szóellenőrzés ezt adta meg "weryold") de ez nem a lányodra vonatkozik, hanem velem csúfolódik ,,,hehehe...)

Christine írta...

Fúúúú, az a batman-pulcsi fantasztikusan néz ki! A színe is egy álom! Boldog születésnapot a lányodnak:)
Jajjj és annak a kis kendőnek a színe is isteni:)

nöné írta...

Nagyon aranyosak vagytok, köszönöm szépen!

Melinda: ha még tudnád, hogy mennyi-mennyi gondolat jutott még eszembe, amit le akartam írni, de már nem akartam belepiszkálni, így is megint szanaszét szedte a bejegyzésemet ez a frányaság:o((

Manka: zoknifonal ügyében ajánlom Neked ezt a blogot: http://m-creativ.blogspot.com/. Mária csodaszép zoknikat köt, és tömegével kerülnek ki a kezei közül a csodás színes lábravaló. Műszálból esetleg próbának javaslom. Igaz, nem tudom, mennyire izzadós a lábatok (nekem sajna nagyon), mert ugye a műszál nem szívja a nedvességet, illetve szagossá válik. A tiszta pamut talán azért nem igazán jó, mert a szentem nem nyúlik. A zokninál meg azért a felhúzáskor a sarokrésznél picit nyúlnia kellene. Én is eltértem egy picinykét a leírástól 2-3 láncszem-többlet erejéig a sarokrésznél, mert a próba során másképp nem tudtam felhúzni.

bucilla írta...

Jó volt olvasni, ne is szedjél gyógyszert ellene;) Csupa szépség készült-készül nálad, a fotókat is nagy öröm volt nézni, nem csak a sorokat! A nagyis takaró annyira jól néz ki!
Babookádnak boldog születésnapot, szombaton lesz 20 éves az én drága "kisfiam" is:)

Barbi írta...

Hú, de termékeny napjaid voltak! Csodás dolgok kerültek ki a kezedből! Nagyon szép a felső (tetszik a batmanujj név)! :D
És a nagyitakaró!!!!! Annyira szeretnék már én is egyet! Mikor lesz rá időm? :D

Névtelen írta...

Köszi szépen a tanácsokat! Megyek megnézem azt az oldalt is.

Kriszta írta...

Azt a, te csajszi te :))) Fantasztikus dolgokat hoztál, ezért már megérte várni rád! A denevérujjú és a takaró most esz a fene, nagyon nagyon tetszenek. Na és a zokni nekem is régi vágyam, de az öt tűt én sem szeretem, úgyhogy ezért külön köszike, én is meg fogom próbálni a horgolását :)
Leánykádnak nagyon boldog szülinapot kívánok!!!

Macus írta...

Kedves Nöné!
Először: boldog szülinapot a lányodnak, aki a tanulása miatt hozzám közelebb lehet, mint Hozzád.
Aztán: minden gyönyörű, amit mutattál. A nagyis takaró szerintem sokunknak bejön. Nekem is készül több is, takarók, kádkilépő stb. Majd mutatom (www. macusvilaga.hu). A horgolt zoknis oldalt én is láttam, fel is csigázott, de ha tényleg ilyen könnyű, akkor nem kötök 5 tűvel én se. A zöld Lami csodaszép színű, a barna is szép lesz. Ja, és a kék batman is szuper lett: gyönyörű az alapanyag is, de a munkád is fantasztikus.

Naomi írta...

Drága Nöné! Elképesztő vagy, a szó legeslegjobb értelmében!!!!! Ennyi minden...és ilyen gyönyörűségek!!!
Imádom az összeset! A pulcsi, a zokni, a takaró!!! Fantasztikusan jók lettek! Nagyon boldog szülinapot az Ünnepeltnek! :o)
Puszillak!

Csilla írta...

Nagyon sok szép dolgot alkottál, alig győztem végig olvasni/nézni. Ügyes vagy!
Lányodnak nagyon sok boldog szülinapot kívánok én is. Az én lányom is ma ünnepel, illetve mi ünnepeljük az ő második szülinpját :)Én is készülök neki sk dologgal, remélem vasárnapra amikor tartjuk el is készülök :)

Gabella írta...

Nem tudok mást mondani, mint hogy minden nagyon szép! A batman pulcsi a legjobb! Meg a takaró! :)

Timici írta...

jujj de sok széééépség, nagyon termelékeny voltál;o)
csodás lett a batman ujjú felső;o) imádom a színét:o)
fantasztikus a horgolt takaró, nekem talán így patchworkösen jobban is tetszik:o)
horgolt zokni nagyon klassz, bárcsak tudnék én annyira horgolni, de majd megnézem hátha vmit össze tudnék hozni, ha már a kötött zoknijaim mind elakadnak a saroknál:(
Magdi kézimunkás bambusz fonalat én is vettem:d hála Juccunak, nagyon tetszik, de még nem kezdtem bele, azt láttam, hogy érdemes nem félálomban kötni majd:D
ez a csokibarna olyan szééép, ugye?
szinkavalkádos sálacska mindjárt kész, nagyon ügyi vagy, fognak örülni a csajszik;o)
Lima Laminária szuper lesz!
nekem is van ilyen fonalam;o) de nem Laminária lesz belőle tudod miért:/

20éves lánykádat a Jó Isten étesse nagyon-nagyon sokáig!!!!!

puszillak, T.

Névtelen írta...

A poncsònak 88x44 cm-es egy eleme, 5 mintaegysègbol àll a keskenyebb szèle ès 13-szor ismètlodik a hosszàban. Plusz a bordurrèsze. Es csodàlatosan gyonyoru, meleg ès egyàltalàn isteni, puszilom a tundèrujjaidat!
Minden csuda klassz, a batman mellèny is igen jò lett, ès jòl is àll a lànykàdnak, a szèp sotèt hajàhoz. A takarò is jòl nèz ki, de nekem a legjobban az èppen megkezdett zold kendo tetszik a legjobban, gyonyoru ez a fonal.
Ilyen zoknit mi is horgoltunk mèg a règi "àtkosban", ès ez volt otthon a hàzimamusz. Mi kamaszkolykok àllandòan a kètsègbeesèsbe vittuk szegèny anyànkat az otthoni fehèrzokniban papucsnèlkuli màszkàlàssal, igy ez megoldòdott, ès nem kellett hetente kilònyi zoknit mosni.

Abile írta...

Hihetetlen, hogy mennyi mindent készítettél! Öröm volt olvasni! Sok boldogságot kívánok az ünnepeltnek!

nöné írta...

Jaj, drágáim, irtó sokat hízott a májam, csak nehogy baj legyen belőle. Az viszont igaz, hogy mostanában nem nagyon lesz jutalomsorocska a Laminárián, annyi dícséretet kaptam Tőletek. Bevallom, nagyon-nagyon jólesett, és már hiányzott is, de megérte ennyi mindent összegyűjteni.

Ágikámnak a jókívánságaitokat feltétlenül átadom, de gyanítom, a hétvégén végigolvas minden blogot és minden kommentet:o) Már persze, ha jól kialudta magát:o)

Timikém: oly végtelenül egyszerű ez a zokni, hogy csuda, tiszta rövidpálcával kell dolgozni. Bár amit tegnap elkezdtem, bár próbálkozom mintával benne. Majd talán a hétvégén lesz időm befejezni, most nagyon elfáradtam, sokat lótottam-futottam tegnap és ma, most jöttem haza.

Katica drágám: aranyos vagy, köszönöm a méreteket. Kicsiny ujjaimnak jót tett a puszi, mert most éppen fájdogálnak (remélem, nem ízületes akarok lenni).

Bucilla: sok-sok boldogságot a mindjárt 20 éves Nagyfiadnak, és persze a Családnak is!

Csilla: gyönyörű Kicsi Lánykádnak sok-sok szépet és jót kívánok! Imádom a róla készült fotókat, olyan kis bájos:o) Mellesleg mi meg szombaton "tartjuk"), fogok sütni - remélem - fincsi és mutatós tortát a már általam ajánlott blogról, majd fotózok (remélem).

Hirtelenjében ennyi válasz Nektek, mégegyszer köszönöm, puszi mindenkinek!

Kriszti írta...

Mennyi szépséget mutattál. Gratulálok, nagyon ügyes és szorgalmas vagy.

Boldog szülinapot az Ünnepeltnek!

Csipcsilla írta...

Már éppen készültem levelet írni, hogy ugye nincs baj, mert régen hallottam felőled. És tessék, csak gondolnom kellett és itt vagy ! Nagyon örülök Neked!
Gyönyörű dolgokat készítettél! A takaró rendkívüli, és a színei:-))) Igazán vidámak! gazdája büszkélkedhet vele, és a hűvös napokon belebújhat melegedni!!

Moncsi írta...

Komolyan kezdtem aggódni, hogy esetleg "szájzár" gyötör/Julius Szájzár :))/, de látom megérkeztél újra! A "Batman" nem csodálom, hogy olyan sokáig készült, hallod, mire azt a sok likat kikerülgetted kötés közben...Félre a tréfával, sárgulok, mit a fonalad, minden nagyon üdítően hatott rám, és valószínű, hogy megint zoknizni is fogok.Pussz! Moncsi

szarvasandi írta...

Kedves Gyöngyi, megint elájultam :)
A batman valami csodaszép!!!! teljesen belezúgtam!
A nagyinégyzet szintén csodás!!!!
Na és persze minden, ami kikerül a kezedből, komolyan mondom!
A zoknihoz én is kedvet kaptam, pedig engem egyáltalán nem izgatott eddig...
A szómenésnek is nagyon örülök, csak kicsit "ritkállom" :)

A lányodnak utólagosan is boldog szülit kívánok :)

hortenzita írta...

Hihetetlen mennyi mindenre van energiád, le a kalappal. Lányodnak boldog szülinapot utólag is.
Nekem van egy bontatlan csomag Aldis zoknikötő fonalam, a színét láthatod a blogomon, most is abból kötök (egy megbontott csomagból). Ha érdekel, írj e-mailt vagy üzenj és megbeszéljük.

Névtelen írta...

Mennyi szépség, mindegyik nagyon-nagyon tetszik!!!

nöné írta...

Köszönöm szépen!