2010. február 15., hétfő

Újabb szerelem:o)

Továbbra sem kívánok gasztroblogger lenni, attól még egy kicsit távol állok. Nem vagyok éppen egy konyhatündér, de azt sem mondanám, így 22 év asszonykodás után, hogy kezdő vagyok e téren. Sütni mindig is jobban szerettem, mint főzni, általában egy tetszetősnek tűnő receptet kipróbálok, és vannak már jó ideje beváltak is, amik - ha nagy nehezen nekidurálom magam - sűrűn előfordulnak nálunk. Elég sok gasztroblogok nézegettem már, vannak kedvencek, de a Limaráé most a legkedvencebb. Valami csodálatos receptjei vannak, és a kommentek számából ítélve nem csupán én vagyok a rajongója. Néhány napja lelkesen gyűjtögetem, mentegetem a recepteket, és ahogy kedvem-időm engedi, sorra ki is fogom próbálni őket.

Elég sokszor sütök kenyeret, többnyire a kenyérsütő gépben, elég jól szokott sikerülni, szeretjük. Aztán a nyáron, amikor is megépült a kemencénk, pék apukám receptje alapján készült a mindennapi betevő. Hát...a kemencében sütést még gyakorolgatni kell ezen a nyáron is, nagyon sok csínja-bínja van, ki kell tapasztani. Ettünk már onnan vert kenyeret, illetve kissé sápatag kenyeret is. Olyan istenien finom, igazi még nem sikeredett. Na, majd az idén!

Néhány napja azonban ilyen csodásan szép és finom kenyér kerül az asztalunkra, így készül. Ez a tegnapi, a mai még sültebb lett:o) Elképesztően guszta és finom! Ezt a receptet kemencében is ki fogom próbálni, az tuti.

És bármennyire hihetetlen - legalábbis nekem az volt - kacsasütő jénaiban sül:o) A fedele is rajta van ám sülés közben, itt most a fotózáshoz vetkőzött a kicsike:o)

A második kipróbált recept pedig a hajtovány. Eszméletlenül finom!!!

Azért a nagy konyhatündéreskedés mellett kötögetek is. Befejeztem egy újabb aldis zoknit. Élő modell hiányában gyorsan szabtam ki egy keménypapír modellt. Azért az igazin jobban mutat:o)

És amíg itt vacakolok ezzel a töltögetéssel, elkezdtem egy újabbat is:o)))

13 megjegyzés:

Kriszta írta...

Hú de guszta az a kenyér! Jó ideje már én is szemezgetek vele, na meg a Limara blogján található finomságokkal, de még csak kisebb léptékben mertem kipróbálni (zsemle, kifli).
A zokni is jól néz ki :)

Macus írta...

Ugye-ugye? Igaza van Marcsinak, hogy ebbe bele lehet szeretni. Nincs kacsasütőm, de sütöttem már Scalit, sok magvas rozsosat, rusztikus diósat, Graham-kenyeret én is sütőben. Bár ma a gépben sült a ma feltett kenyere. Most kóstoltam,isteni!!!
A hajtovány az frenetikus! De nálunka heti egyszer kötelező azistenített péksüti, az expressz croissant.
Jó, én nagy Limara fun vagyok, de nem ok nélkül. Mert megérdemli!

szuper szép lett a kenyered!

Ja, a lila csipkés szélű baktust ajándékba odaadtam a sógornőmnek. majd csinálok másikat.

Melinda írta...

Na de hát szabad ilyet, így, vacsora előtt?!;DDD Istenien néznek ki a süleményeid!!!

Na meg a zokni is.;D

Amanda írta...

Megyek, keresek valami harapnivalót!

Gomes írta...

Annyira guszta minden hogy éhes is lettem.A hajtoványt azt hiszem nekem is ki kell próbálni!

Moncsi írta...

Vetetnem kellene egy új tűzhelyt, mert a mostani lassú, mint Csiga Zsiga a csigacsalád legkisebb csiga-fia, és emiatt álltam le a sütéssel. De tényleg ezeket nem lehet elégszer dícsérni. Sztem Te nem is adminisztráltál tegnap, anyám! Jövök ide, szinte szagolgatom a monitort. Köszönet Neked és Limarának is!

Christine írta...

Hát vagy én vagyok béna, vagy a fonalam, de az én zoknikezdeményem kicsit pacás:( Pedig Aldis. Gondolom azért nem egyformák a fonalak ott sem:) Gyönyörű a kezdés is, nekem elég laza a zokni legteteje...
A kenyér pedig istenien néz ki, itt csorgatom a nyálamat ebédre várva:D

nöné írta...

Köszönöm szépen!

Mindenki nyugodtan próbálja ki ezeket a csodákat, a siker nem marad el. Macus már csak tudja!! De most már én is:o)

Moncsi babám: de, de, dógoztam is, és márciusig nagyon sokat, Apeh-ellenőrzésünk lesz:o(((((( Muszáj nekik valahogy pótolni a kiesett vagyonadót:o(((

Christine: nem mindegyik fonal egyforma technikával megfestett, ez a kettő ilyen szabályos, a többi sztem szintén pacafoltos lesz:o)

Katica írta...

Nagyon gusztusos minden, a kenyèr, a suti, a zokni... annyira profi vagy màr ebben a zoknikotèsben.

Macus írta...

Na, hogy még több kedved legyen, van neked egy kis meglepim. Mai bejegyzés.

Mónika írta...

Gyöngyikém!!
Csodálatos ez a kenyér és a hajtovány is!!
Látom Te is rákattantál Limarára!
Zoknikák is nagyon tetszenek!
Bármibe fogsz szuper lesz!

Limara írta...

Gyönyörű lett a kenyér és a hajtovány is, a zokniról már nem is beszélve! :))) Köszönöm szépen, megtisztelő, hogy elkésíztetted őket és nagy öröm, hogy tetszenek! :))

nelly írta...

Szia None,
kerlek hogy csinaljatok hogy ez a feherkenyer mindig olyan szep cserepes? Nekem nem sikerul, nekem olyan simaa felulete es csillog, nem ilyen szep konnyunek nez ki, bar az ize finom, de a kinezete nem ilyen gyonyoru. Igaz en nem tettem oregtesztat bele mert nem volt, lehet hogy ez a titok?