2010. március 19., péntek

Echo Flower Shawl

Képtelen vagyok megvárni az ideális fényviszonyokat, pedig úgy néz ki, hogy kicsit később csodásan fog sütni a nap:o) Épp ezért nekem jelenésem van (sajnos) az üvegházban:o((( Megkezdődnek a nemszeretem napok:o(

Szóval, már nagyon szerettem volna bemutatni Nektek Őkelmét, ezt a szépséget. Teljesen elolvadok tőle:o) A színe, a mintája, az anyaga meg minden. És ő az enyém!!! Egy kicsit Laminariás beütése van, és mégis másképp mutat. A múltkoriban a Lami utolsó soraira nehezteltem, persze, ennek sem piskóta az edge chartja. Az a sok-sok bogyó... de nagyon jól mutatnak.

Bátorkodtam ennek a Melinda által csodás színben megfestett kékpofájú gyapjacskának már 4,5-es tűvel nekimerészkedni, viszont a nagyobb méretre nem vállalkoztam. Mint utóbb kiderült, bátran tehettem volna, hisz ebből a gombócból is kimaradt 4 dkg. A kisebb méretre a virágminta 8x-i, a nagyobb méretre 13x-i ismétlést ajánl a minta készítője, én 10x tettem meg. DE a következő, ami a tűimen van, már nagyobb lesz (remélem). Ennek a méretei: középen 65 cm hosszú, szárnyak fesztávolsága 130 cm.






Az utóbbi két kép csupán a színhűség miatt került fel. Háttérben Nöné kötős csendélete:o)
Most vettem észre, hogy a kendő színe szinte teljesen megegyezik a blogom két oldalán futó sötét mezővel:o)

24 megjegyzés:

Kriszta írta...

Azt aaa.... meseszép ez is!

Naomi írta...

Drága!

Leesett az állam megint...és még mindig lent van! :o)

Gyönyörű! Gyönyörű! Gyönyörű!!!

Puszi!

Kriszti írta...

Gyönyörű!

Én tegnap reggel kezdtem el ezt a mintát, a flowers chartból 4 ismétlésem van kész. De nekem kicsit elveszik a minta a fonal miatt. :(

Nina írta...

Wünderschön!!


Herzlichst
Nina

Melinda írta...

Óóóóó, te jószagú...!:O Ez eszméletlen szép lett! Ez az én Barnusom lenne, íly csodásan átlényegülve? Pazar!!! Valamelyik lányod aztán le ne nyúlja!;D Ne hagyd magad!:x
Nálam is tervben van ez a minta, annyira szép.:)

/Az oldalad sokkal gyorsabb most!;)/

Ilona írta...

Nöné! Csodálatosan szép, isteni a színe, a mintája meseszép, már nem tudom mivel fokozni, és még mindig nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mennyire tetszik nekem. Tuti, hogy megkötöm én is.

Amanda írta...

Már mindent elmondtak, akik korábban keltek, mint én. Csodaszép lett, gratulálok, és szigorúan csak saját használatra!

Piszke írta...

Nőné, ez megint egy arisztokratikus darab lett. :) Aki ilyen csodás kendőt tud varázsolni a két kezével, megérdemli, hogy pompázzon benne. Én is felvettem a "tánc-rendbe".

Timici írta...

micsoda szépséges finomság!!!
nagyon tetszik, a minta is és a fonal is:o)
üvegházhoz kitartást
puszillak:*)

Marlies írta...

Liebe Nöne
ein TRaumhaftes Tuch das du hier zeigst. Leider kann ich nicht lesen aber die Bilder sind wunderschön. Ganz Liebe Grüsse Marlies

Marlies írta...

Liebe Nöne
ein TRaumhaftes Tuch das du hier zeigst. Leider kann ich nicht lesen aber die Bilder sind wunderschön. Ganz Liebe Grüsse Marlies

Macus írta...

Ez gyönyörű!!!!!!! :))

Jutka írta...

Gyönyörű!!!
Csak ismételni tudom az előttem szolokat, csak még annyit ha egyszer én is tudnék ilyen szépséget......hm.

Zsófimamája_Gabi írta...

Húúh de nagyon szép! A színe is és a mintája is!

bucilla írta...

Ez valami csoda lett! Tényleg isteniek a bogyók rajta, és az ok az íves lyuksorok....óhh tényleg elolvad az ember! És a színe is gyönyörűséges! Megérte nagyon a fáradozást ez a szél-minta...

Névtelen írta...

Szegényes a szókincsem és csak ismételni tudom a többieket:CSODÁLATOSAN SZÉPSÉGES!!!

nöné írta...

Kislányok, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaitokat!

Betti, valóban nagyon szép a szélcsipke, bár elég macerás. Még ennek a kötése közben el is határoztam, hogy a másikra, amit kötni fogok, gyöngyöket teszek. De miután ezt blokkoltam, elolvadtam a bogyóktól:o) Úgyhogy megerőszakolom magam, és ezt is bogyeszolom:o)

Nina, Marlies: danke schön!

hortenzita írta...

Gyönyörűséges! Felvettem a végeláthatatlan listámra.

Moncsi írta...

Szóval...hát azzal ki sem lehet fejezni, előttem már mindent elmondtak a lányok, a minta már kinyomtatva nekem is megvan, csak várom, hogy az "udvari festőnk" Melinda, varázsoljon nekem is alapanyagot. Az üvegház meg hadd várjon.

M.

Kriszta írta...

Nézz be hozzám kérlek szépen :)

Unknown írta...

Gyönyörüséges!!Szine,mintája egyaránt!!
Gratula::)

peony írta...

hát, lehet, hogy kedveled ezt a színt??? (A kendő is nagyon szép)

Anice kötős blogja írta...

Te egy hős vagy (én legalább is úgy éreztem magam, amikor abból a vékony fonalból kötöttem :)) , és megérte, mert csodás kendő született!

Névtelen írta...

Pazar!!!