2011. március 22., kedd

Nincs ötletem:o), mármint a címre


Na, megjöttem a "csodás" fotókkal. Az a helyzet, hogy momentán nincs itthon senki, aki "isteni" alakomat ebben a klassz pulcsiban megörökítené. Viszont a fényviszonyok most jók, tudtam vaku nélkül tükrös fotót készíteni. Azért ez már valami, főleg nálam:o) Továbbá én most akartam ezen a bejegyzésen túl lenni. Mert ha én valamit nagyon akarok, és rögtön azonnal, akkor az ellen még én sem tudok tiltakozni:o) Na jó, ezt inkább nem bonyolítom tovább.

Ez a pulcsi, amit már most látom előre, hogy imádni fogok, majdnem 50 dkg Duo comfort névre hallgató, 52 % gyapjú, 48 % pamut tartalmú, 50 gr/120 m hosszúságú fonalból készült 4,5-es KnitPro tűvel, fentről kezdve, raglánujjakkal, varrás sehol! Megvásárolható, mármint a fonal, itt. A leendő vásárló, ha nagyon siet, még 10 %-os kedvezményben is részesülhet március 24-ig. Lehet, hogy vennem kéne valamelyik egyszínűből??? Na jó, ez amolyan költői kérdés volt csupán.

A fonalról tudni kell, hogy isteni, mind a tapintása, mind a vele való munka. A végeredményt illetően kicsit elszámítottam magam, ugyanis a mosás után picit megnyúlt. De hát hogy is ne nyúlt volna meg a szentem, hisz gyapjú is, meg pamut is, semmi műizé, ami visszatartaná ettől.
A kézi mosás után csak egy 800-as centrit mertem neki adni, de kevés volt, sok víz maradt benne, aztán amíg igazgattam jobbra meg balra, a figyelmetlenségem miatt inkább a hosszára adtam többet, mint a szélességére. De az is lehet, hogy a hiúságom súgta azt, hogy elég már az a szélesség:o) Mint oly sokszor, most is tévedtem, de ez a probléma szerintem a következő mosáskor könnyen orvosolható. Megjegyzem, a végeredmény tekintetében a lényegen nem változtat, mert nekem így is nagyon tetszik.

A megnyúlás másik látványos eleme a nyaki rész, kicsit mélyre sikeredett a kivágás. Este aztán fogtam a kicsinyke maradékot, és Gabella útmutatása alapján elkészült a sodrott zsinór.

Nem vagyok egy igazán romantikusnak mondható alkat, főleg a ruházkodásomat illetően, de mint ahogy az előző bejegyzés kommentjében a hugom megjegyezte, az alja és az ujja kicsit romantikusra sikeredett. Azt gondoltam, hogy kell bele egy kis játékosság (bár a színek igen-igen játékosan következnek egymás után), egy kis hullámzás, így kötöttem meg a csipkekendők klasszikus szélmintáját, lustául:o)

Most itt Nektek megvolt a főpróba, este fél 5-től premierje lesz, megy szülői értekezletre:o( Már lassan gyönyörködni kellene a tablókban, az én gyermekemék még azon vitáznak, hogy egyáltalán milyen legyen az a tabló. Érdekes lesz a mai esemény, hisz közös, diák-szülős értekezés lesz. Tulajdonképp mi azért kellünk, hogy fizetünk-e vagy sem egy kicsit többet, mint amit erre szántunk. Még mondja valaki, hogy nincs ebben az országban demokrácia:o)

Szerettem volna még bosszankodni más miatt is, mert örömködni is, de azt meghagyom a következő alkalomra. Mostanában úgyis olyan ritkán jelentkezem, gyűjtögetem a témákat.

További csodaszép verőfényes napsütést Mindenkinek!

(Jövő hét végén jön haza a házi fotósom, majd megpróbálunk sokkal normálisabb képekkel is előrukkolni)


21 megjegyzés:

ercsu27 írta...

Nagyon csini a pulcsid!
Rá kellett csapni a kezemre, hogy ne rohanjak fonalat venni! :-)

gabi írta...

Nagyon klassz!Egybe van kötve az ujjával? Vagy az egész?

Amanda írta...

Nagyon csinos vagy! A vállfán is jó volt, de rajtad mutat igazán. Mindene a helyén, szép darab, ha jól értettem, alap-darab!

zazálea írta...

csak a címre nincs ötleted, mert minden másra nagyon is van, én úgy látom, aztán a spájz, rendben van-é?
(kicsit irigy, igen):o)))

Annamari írta...

Ez nagyon jóra sikeredett! A színe, a fazonja, minden úgy ahogy van, tökéletes.

peony írta...

Már az előzőben is látszott, hogy csini lesz, ezek a képek nem cáfoltak erre rá...
Ügyi vagy.

gromine írta...

Nagyon jól mutatott a vállfán is, de rajtad meg tökéletes
Használd egészséggel !!!

Ilona írta...

Telitalálat! Mármint a fonal, a fazonja és a színe, úgy jó, ahogy van. Azt gondolom, nem a szekrényben fogod tartogatni.

Macus írta...

Nagyon jó lett!A nyaka és az ujja szerintem küllönlegessé teszi.

Moncsi írta...

Tökéletes lett szerintem, és én azért irigylem az alakodat! :))
Pusssssssz!

Mázsa Viki írta...

Nincs a Te alakoddal semmi baj, hisz olyan jól mutatnak rajtad ezek a pulcsik. Bevallom rajtad MINDIG sokkal jobban tetszenek, mint vállfán. Ezt sajnos nem mindenki pulcsijáról (senki ne vegye magára, per pillanat magamra gondolok) nem mondhatom el!

nöné írta...

Jaj, de nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen!!!!!

Na, megvolt a premier, jelentem, nagyon jól érzem benne magam!!! Ha jól belegondolok, az utóbbi hónapok saját projektjei közül ez és a lila lusta, csavartas pulcsiban érzem magam a legjobban. Azért már ez nagy szó, hogy nem a szekrénynek kötök:o)

És ami nagyon fontos, és szégyenlem, hogy nem a bejegyzésbe írtam, de pótolni fogom, ezer köszönet és hála Fonalshopos Mónikának, mert - mint ahogy ezt néhányan tudják - a szeptemberi bökőnapon kaptam Tőle ajándékba:o)

Irenka írta...

Nem véletlenül érzed magad jól benne, remekül áll! Én a stílusát leginkább sportos-nőiesnek nevezném, de nem is a név a lényeg, illik hozzád, az a fő.
Ne gyűjtögess túl sok témát, akkor nem tudok rendesen kommentelni - vagyis tudok, csak sokáig tart:DD.

Maria írta...

Ismét egy irigylésreméltó pulóver.
Ha nincs benne varrás, hogy toltad el a csíkokat az elején? Úgy néz ki, mintha oda-vissza sorokkal készült volna, mint a kardigán és a végén lenne elöl összevarrva, ez külön érdekesség benne.

Kriszta írta...

Wow, tyűha, ejha :)))) Használd egészséggel, fantasztikus pulcsid lett!!!!

anwerosa írta...

Nagyon csini lett! Nem is csodálom, hogy a kedvenc pulcsid. Én már félkészen is beleszerettem.

Amanda írta...

Egy kedves szó, egy nagyon kedves embernek: eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Monika írta...

Micsoda pulcsi ebben az istennői alakban,akit én most virtuálisan megölelek eszter játéka jóvoltából.:))))
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Névtelen írta...

Nagyon szépet kötöttél már megint...
Hoztam neked én is egy kedves szót szeretettel :

http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Csilla írta...

Nagyon csini lett. Szerintem is sportos-nőies, és jól áll neked, szerintem illik hozzád.
viseled egészséggel.

bucilla írta...

Olyan későn értem ide Gyöngyöm, hogy már mindent elmondtak az előttem szólók, csak annyit tudok írni, hogy csúcs-szuper lett a pulcsid!