2011. március 9., szerda

Újabb pipa:o)

Elkészült eme remekmű:o)

Néhány adat:
- fonal: Alpawool 50 g/120 m- 60 % alpaca fine - 25 % lana merinos - 15 % acrilico - nem egészen 45 dkg
- tű: 4-5-6-os KnitPro, 4-es bambusz zoknitű

Úgy látszik, ez a kardi kissé elátkozott, ugyanis a nehézkes kezdés után nehézkes befejezés következett. Az alján a csavartmintát 2x bontottam le, míg végre eltaláltam, miképp nem fogja összehúzni a minta a bőséget. Egy számmal nagyobb tűt ragadtam magamhoz, és így sikerrel jártam. De a "csöves" befejezés sem volt piskóta, míg végighúzgáltam az igen-igen hosszú fonalat a szemeken.
Kicsit gondolkodóba estem az ujját illetően, ugyanis azt I-corddal fejeztem be, olyan kis hullámos lett. Végül is tetszik, csak nem igazán az én világom. Nagyon meg kellene erőszakolni magamat, hogy lebontsam az utolsó két sort, és őt is "csőül" fejezzem be. Majd még megálmodom.
Valami klassz kis gombokat szeretnék, olyan hosszúkás formájút, valami ilyesmit. Szétnéztem a magyar webshopokban, hírük-hamvuk nem volt sem fából, sem fémből, sem műanyagból:o(( Egy helyen találtam, ahova a link is vezet, de a színek ... valami jó kis semleges, mondjuk ezüst színűvel kibékülnék:o)
Ha valaki rendel külföldről hasonló dolgokat, szólhatna nekem, megköszönném.

23 megjegyzés:

Amanda írta...

Hát mit mondjak, a nagyon szép az nem elég. Tetszik, így ahogy van, de ha nem a Te világod, lehetséges hogy még most vissza kellenne bontanod. Mert nem fogod úgy szeretni...
Remélem sikerül valami hasonló gombokat szerezned!

Namata írta...

Szerintem nagyon szép lett !Nem tétlenkedsz az biztos.
Néha érdemes új dolgokat kipróbálni , mert előfordulhat , hogy megszeretjük .Én például néhány éve fel nem vettem volna rózsaszínűt .Most pedig megszerettem .:)
Aztán , ha mégsem utána is bonthatsz .

wondrlanding írta...

Egy újabb remek darab! A csavaros gallér teszi különlegessé - ez a kedvenc részem rajta.

Kriszta írta...

Húúú te, ez úgy szép ahogy van!!! Ha nagyon nem szereted, akkor tudod a postacímemet :)))))))
Használd egészséggel!!!

Irenka írta...

Gratula Gyöngyi! Nagyon nőies, meseszép kardit kötöttél! Gombkereséshez sok szerencsét! Az ujját illetően osztom Amanda véleményét.

Csilla írta...

Nagyon szép kardi lett, így sáltűvel sem rossz, így is hordhatod amig nem kapsz rá gombokat. Ez a bontás nehéz téma, irtó nehezen szánom én is rá magam, de ha nagyon enm jön be akkor muszáj.

Macus írta...

Szerintem is gyönyörű. Különleges a mintája, szerintem rendkívül nőies.
Nagyon hamar elkészült, pedig még bontottál is. Minden elismerésem.

bucilla írta...

Gyöngyöm ez valami meseszép lett! A bontással kapcsolatban csak annyit, hogy ha már elkezdtél rajta gondolkodni, akkor jobb minél előbb túlesni rajta.
Én sajnos mostanában nem tervezek gombot rendelni:(

MrsYarnart írta...

annyira szép lett, nagyon mutatós lett a csavarás is!

gromine írta...

Szépséges , különleges lett ez a kardigán !!

Ilona írta...

Szépséges, ez nem vitás!!!! Én halvány padlizsán gyöngyház gombot tennék rá. De fogalmam sincs hol lehetne venni.

Klaudia írta...

Nagyon szép, gratulálok hozzá:)

Judit írta...

De szép lett!
Tetszik a tű is! :)

anwerosa írta...

Ez igen! Így készen nagyon mutatós lett! Az elején voltak kétségeim a csapottnak tűnő vállrész miatt, de így készen már tetszik.

Mázsa Viki írta...

Nagyon-nagyon szép, nekem kifejezetten tetszik sáltűvel! Így egyáltalán nem mindennapi viselet lenne. :)

Szilvia írta...

Gyöngyöm!
Nagyon szép lett, ügyi vagy!!
Nekem úgy tetszik ahogy van, semmi bajom az ujjával. Már alig várom az enyémet, remélem, hogy rövid ujjal kértem, így nem okoz annyi gondot neked.
Szombaton megyünk Salgiba, majd ott is nézek neked gombot, hátha találok.
Puszi: Hugi

Névtelen írta...

Olyan gyakran ontod a szépségeket, hogy az már hihetetlen! :)

Nagyon szép lett a kardi, így ahogy van.

A bontáshoz én is úgy állok, hogy inkább gyorsan megteszem. Jobb előbb, mint többször felvenni úgy, hogy nem érzem benne jól magam.

Kicsianya írta...

Nagyon szép, igényes munka, mint az összes többi Nöné-darab!Már le kéne védetni a nevedet!:)

Zandiflora írta...

Szép lett! És mint általában, ezt is sikerült egyedivé tenned. :))

Judit írta...

Befejezéssel kapcsolatban szeretnék kérdezni valamit, ha nem zavarlak vele... :)

nöné írta...

Köszönöm szépen mindenkinek a kedves szavakat!

Amaranta írta...

Gyönyörű, elegáns, könnyed, a gombokat ne kapkodd el, én valami fémeset is el tudnék képzelni rá.

nöné írta...

Amaranta: én is így gondoltam:o) Jól meg kell azt fontolni. Valóban szépen mutatna rajta a fém is, csak attól tartok, az nehéz ehhez a textúrához. Majd kutakodok még.