2011. szeptember 27., kedd

Színjáték:o)

Az úgy történt, hogy Bucilla Betti megajándékozott engem egy számomra nagyon kedves színvilágú sk. festett-fonott fonalgombóccal, talán ezzel itt. Sokáig csak nézegettem, keresgéltem hozzá a megfelelő mintát. Nagyon szerettem volna már kipróbálni, milyen egy kézzel font fonalból kötni. Aztán a Ginkgo kendőre esett a választásom, kötögettem is egész a leláncolásig, de még egy csomó fonalam maradt. Az a helyzet, a kész mű sem igazán tetszett, így egy gyors elhatározással lebontottam. Megint keresgéltem, aztán bevillant a világ legegyszerűbb kendője, a Nina-Nöné kendő. Őt is elkezdtem, de valahogy ez sem tetszett igazán. Újabb bontás. Szegény fonal, úgy kezdett látszani az én gyilkolásom nyoma. Félretettem, majd a blogokat böngészve szembe jött velem egy nagyon tetszetős kendőcske, ami szintén saját festésű és fonású fonalból készült, alkotója Erzsike. Nagyon-nagyon beleszerelmesedtem a látottakba, és már tudtam, mi lesz a Buci-fonalból. Íme ő:o) Az első kép vakuval, a második vaku nélkül, a valódi színek a kettő között.
A vége felé roppant izgalmassá vált a helyzet, így még soha nem rettegtem, hogy kevés lesz a fonalam. Ilyen pici volt a gombóc, és még ennyi híja volt.
Gondoltam, nem úszom meg a házasítást, így előkerestem a lehetséges áldozatokat, melyek Melinda boszikonyhájában készültek. Nyilván a színek és a fonal minősége sem olyan, némi-némi hasonlatosság felfedezhető, ha nagyon akarja az ember:o)

Végül nagyon örültem, hogy nem kerültek felhasználásra. Egy irinyó-pirinyó gombócka még ki is maradt.
Horgolási kényszerem is volt az elmúlt napokban, így születtek ezek a kis mandala-szerűségek. Lehet használni akár faliképnek, akár poháralátétnek, gondolom én:o) Inspiráció innen.
Így néz ki a hátuljuk.
Hosszú-hosszú ideje nem volt a kezemben akril vonal. Néha rám jön a párnahuzat készítési inger, viszont természetes anyagokból kicsit drágának találom, illetve félteném kitenni a különféle viszontagságoknak. Így arra gondoltam, hogy akrilból vagy esetleg feles gyapjúból, pamutból fogok bespájzolni. Azt hiszem, az utóbbi variációknál maradok, az akrillal igen nehezen boldogulok, főleg a horgolás kín szenvedés vele. Így marad a kötés. Az egyik oldal kész, a másik oldalán még hezitálok, miféle huncutságot vigyek bele:o)
A kezem továbbra is fáj, hol jobban, hol kevésbé. Egy kedves Barátném ajánlotta a Müllerben megtalálható esetleges gyógyírt, íme ő, talán enyhíti a szenvedéseimet.

13 megjegyzés:

Zsu írta...

Nem hiába jár a kezed! ;) Guszták egytől-egyig.
(A kezedre jó szívvel ajánlom a mézmasszázst: kevés mézzel be kell kenni ahol fáj, és addig paskolgatni, míg besűrűsödik, kiemeli a fájdalmat a gyulladt ízület mélyéről.)

Névtelen írta...

Magyon tetszik a kendő színvilága nekem is :)a horgolmányok is aranyosak.
Jobbulást a kezednek, remélem használnak majd a különböző masszázs-szerek !
puszi

paribanu írta...

Nagyon szépek egytől-egyig, a kendőért teljesen odavagyok!
Jobbulást a kezednek, az én csuklóim is bedurrannak időnként, de szerencsére 2-3 nap után elmúlik a fájdalom.
Egyelőre..., remélem később sem válik tartóssá...

ercsu27 írta...

Gyönyörűség a kendőd, de a többi kötemény/horgolmány sem kutya!

Szerintem közös barátnőnk lehet, nekem is ajánlotta ezt a mülleres gyógyírt. :-) Használ!

Szilvia írta...

Kedves Nővérkém!
Gyönyörű a sálad! Szuper színpompásak a színei, nagyon tetszik ez az őszi avar színmontázs!
A horgolt alkotásaid is szépek. Megnéztem az inspirációs oldalt és megakadt a szemem azon a virágokkal díszített kannamelegítőn. Olyasmit esetleg nem akarsz készíteni? Biztosan jól mutatna az ilyen szépséges horgolt dolgok mellett.
A kezecskéidre meg sok gyógyító puszit küldök innen a távolból!!!
Puszi: Hugi
Ui: Hogy tetszett Ágikának a sok szép szülinapi ajándék??

Macus írta...

Nagyon jó az a kendő! Már Erzsikénél is tetszett.
Persze minden más is jó, csak az nem, ha a kezed fáj. Vigyázzál rá, ápolgassad!

Csilla írta...

Szépen kiadja ez a kendő a színeit a fonalnak. Nagyon centire volt elég a fonalad, de a lényeg, hogy kiadta :)
Vigyázz a kacsódra!

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok, aranyosak vagytok!

Ercsu: igen, érzem, hogy használ:o)

Zsuzsi: köszönöm, ha megint erőteljes lesz a fájás, kipróbálom a javaslatodat.

Katikám, vigyázz Te is a kincset érő kezeidre:o)

Hugi: nem szabad Neked ilyen linkeket ajánlani, azt hiszem:o) Nem szeretnék olyan szépséges kannamelegítőt készíteni több okból sem: nem teázom, pláne nem olyan körülmények között, ahogy az angoléknál szokás:o) Remélem, Te sem:oD
A látvány tetszik, de nem érzem a motivációt a sok kis apró részlet kivitelezéséhez. Tudod, én a nagy dolgok híve vagyok, és roppant türelmetlen:o)

Irenka írta...

Izgalmas finálé volt. :) Szépséges lett a nyakbavaló! A horgolmányok is klasszak! Láthatjuk élőben?
Örülök, hogy akadt egy hatásos kence, gyors gyógyulást!

nöné írta...

Köszönöm, Irénke! Ha minden összejön, igen:o)

Erzsike írta...

Nekem is tetszik a kendőd, szép lett! :)) A horgolások is aranyosak. Már én is előre félek a hűvös időktől az ízületeim, főleg a kezem miatt. Jobbulást kívánok!

Szilvia írta...

Nyugi Nővérkém, én se teázok angolosan, hanem vízforraló és 2 perc, kész is az egész. Úgyhogy nem célozgattam valamire....!
Ezt csak azért írtam, hogy nehogy rémálmaid legyenek miattam. Nem foglak ilyen dolgokkal riogatni csak megjegyeztem, hogy szerintem szép.
Szóval csak "Nyugi-nyugi", ahogy azt Jar-jar Bings mondta a Baljós árnyakban.
Puszi!

Timici írta...

nagyon szépeket készítettél:) és megint mennyi mindent, nem csodálom, hogy fáj a kacsód! drukk, hogy használjon a kence! puszillak,Timi