Végre, valahára, elkészültem!!! Bocsi Lányok, hogy nem vártalak meg Benneteket, de egyéb sürgős kötnivalóim vannak. Ezúton köszönöm Erikának és Anicének a segítséget! Nem gondoltam, hogy eljön ez az idő, már a végét rettenetesen untam. Azért nem bántam meg, hogy belefogtam, és elkészült ez a kis finom csoda. Azért a mintát most elteszem, na nem a kosaram legmélyére, de egyenlőre nem kívánom látni. A kendő méretei: 152x90 cm. Tudtam volna még feszíteni, de nincs akkora szabad helyem. Néhány fotó, melyek vakuval készültek, de nem igazán adják a fonal eredeti színét.



Talán ez színhűbb, de nagyon sötét a fotó:

Közben pihentetésképpen elkészültem Baboo tavaszi színkavalkádjával. Méretei: 145x24 cm. Nem igazán hosszú, mert ez a kedvencemmé vált csillagminta elég fonalzabálós. De igazán jó tartást ad a sálnak.


Készül a tesónak is egy kistesó, illetve a tesó barátnője is igényét fejezte ki egy ilyen kis tavaszi nyakbavalóra. Ez a fonal nem annyira élénk színű, amolyan kis szolid, pasztelesebb. Fél számmal nagyobb tűvel illetve kevesebb szemmel kötöm, mert kettőnek kell kijönni ebből a gurigából.

És végül: Baboo és én elindítottuk a saját családi cserebere akciónkat. Én kötök Neki kendőt, sálat, ő pedig fűz, horgol nekem karkötőt. Íme legújabb alkotása. Bocsi kislányom, a képet Tőled loptam. Mint mindent, a fotózást is ésszel és jó ízléssel csinálod. Csuda ez a gyerek, képes minden hétvégén 2 x 4,5 órát utazni Szegedről hazáig, csak hogy ilyen és más szépségeket alkothasson. A karkötő közelebbről megszemlélhető
itt.
Szép napsütéses napot Mindenkinek!