2009. március 29., vasárnap

És ez milyen?


A tegnapi nagy közvéleménykutatás eredményeképpen a Gail-kezdeményemet félretettem szűkösebb időkre.

Erika javaslatát megfogadva kipróbáltam az entrelac technikát. Régóta szemezgettem már vele, csak mindig halogattam a kipróbálását, mert első látásra nagyon bonyolultnak tűnt, illetve a csipkecsodák jobban lenyűgöztek. Aztán tegnap délután eljött az ideje, ennyire jutottam.

Érdekes, tetszik!

Rákerestem a net-en a témára, és igazából egy, számomra használható anyagot találtam, ki is nyomtattam, és magam elé téve a tudományt nekikezdtem. Eleinte furcsának tűnt, hogy is vannak ezek a háromszögek és négyzetek, de a végére nagyon belejöttem. Csak még azt kellene kitalálni, hogy ha már ilyen sokat megkötöttem, mi legyen belőle. Azért lett ilyen méretű, mert a leírás szerint dolgoztam. Már most bánom, hogy nem kevesebb négyzettel haladtam, mert akkor egy sál lehetne belőle. De ez ahhoz szerintem széles, viszont pulcsinak, mellénynek keskeny. Majd lesz belőle valami, még az is lehet, hogy lebontom, és újrakezdem (bár azt nagyon nem szeretem).

A hasznos leírást itt találtam. Próbáljátok ki Ti is!

22 megjegyzés:

Naomi írta...

Nagyon tetszik!!!!!! Szuper jól néz ki! Lehet, hogy a foltvarró "vénám" is megszólalt most, de olyannyirra a patchwork minták jutottak eszembe róla, ahogy ránéztem!
Nekem fantasztikusan tetszik!!!...és csodállak, hogy új technikával ekkorát haladtál egy délután alatt! :o)

nöné írta...

Aranyos vagy Noémi, nekem is eszembe jutott a varrósok patchworkja, amivel egyszer én is kísérleteztem, de félbe van hagyva a dolog, majd Baboo befejezi egyszer. Úgy döntöttem, maradok a kötőtűknél:o)

ercsu27 írta...

Még annál is jobb, mint amire számítottam!
Muszáj lebontani? Meleg őszi stólának nem lenne jó?

Ügyes vagy nagyon. Én is csak kerülgetem, kerülgetem, de ezek után alig várom, hogy belekezdhessek! :-)

Abile írta...

No, ez igen!! Nagyon mutatós, szép lett! Most tényleg érvényesül a fonal szépsége is!! :o))

Kriszti írta...

Én egyelőre kitartok a GAIL-nél. Vagy mégsem? Ez nagyon tetszik. :)Annyira másként mutat igy a fonal.

nöné írta...

Köszönöm, Lányok! Erika, muszájnak nem muszáj, egyre jobban afelé hajlok, hogy marad, és kötöm tovább, mert télen valóban hasznos a jó széles nyakbavaló.
És az a fantasztikus ebben, hogy a variációknak csak a képzelet szab határt. A fantáziám is beindult, pl. ebből a színből jól mutatna egy szépséges beleburkolózós takaró akár ezzel a négyzetméretekkel, akár kétszer ekkorával. Annyira finom puha ez a fonal, ebből van nekik natúr, vagy más egyszínű is van?

Abile, köszi. Sikerült a pdf?

Melinda írta...

Ez egyszerűen szuper!!! És irdatlan mennyiséget megcsináltál belőle!:O Én a helyedben nem bontanám le, szerintem stólának tökéletesen megfelel.
Szaladok, meglesem a hivatkozott linket!;D

ercsu27 írta...

Natúr van csak, de fűzöm őket, hogy fessenek egyszínűt belőle.

A takaró szuper ötlet! De van valahol kendő is, ahol átlóról kell kezdeni a négyzeteket, ahhoz tuti jó lenne. Valaki kötött is már olyat, talán Mária, a minta meg talán a Drops-on van...

ercsu27 írta...

Mária kendője:

http://m-creativ.blogspot.com/2009/01/patchwork-kend.html

anya írta...

Nagyon szép!
Ehhez a fonalhoz telitalálat!!

Hmm.. nagyon gyűlnek megint a dolgok amiket ki kell próbálnom!!:D

Katica írta...

En is irni akartam az elozo bejegyzèshez, hogy nagyon elnyomja a fonal szine a mintàt, de nem akartalak befolyàsolni nagyon, ha neked tetszik, mièrt ne?
Nehogy lebontsd ezt amit megkotottèl, nagyon-nagyon klassz, inkàbb nèzd meg ezeket!
http://treschicveronique.blogspot.com/2006/01/lady-e.html
Ennèl pedig nèzd meg a Februàr 12.-i bejegyzèst:
http://www.figandplum.com/archives/2006_02.html

Jucus írta...

Hú, ez szuper!

Anice kötős blogja írta...

NEKEM IS TETSZIK, MI LETT VELE VÉGÜL?

nöné írta...

Kötögetem tovább:o)

majonez írta...

Entrelac az egyik szívem csücske, színátmenet a másik csücsök. Így összesen: szuperjó!

Zsupszi írta...

Jó lesz!!!

Gabella írta...

Hát, ez szupi! Komolyan, lassan ott tartok, hogy nem merek blogokat, fórumokat nézegetni, mert mindig valami új technikát találok, amit azonnal ki akarok próbálni.

De időm az nincs! Még 3 poncsót kéne kötnöm, mielőtt jön a nyár... Egyet horgolni, egyet csak felrojtozni, magamnak kardigánt kötni, komolyan, sose lesz időm semmire!

És még akartam virágokat, pillangókat, tojásokat is horgolni...

Timici írta...

Gyöngyi, ez most úgy néz ki, mintha direkt erre festették volna a fonalat, szuper hogy ilyen csíkosak a négyzetek:o) poncsónak nem lenne jó??? tudod 2téglalp összevarrva;o)

Kormica írta...

Nagyon szép! Idővel én is kipróbálom :) Hajrá, kíváncsi vagyok a végeredményre !

nöné írta...

Aranyosak vagytok Lányok. A végeredmény még várat magára, lassan haladok, mert most egyszerre nem is tudom, ja igen, 5 kötésben vagyok benne:o)
Timikém: majd a következőből, ez pihe-puha sál lesz az ÉN nyakincámba, mert a lányaimnak nem igazán tetszik:o(

Krisztinka írta...

Szióka,

Köszike, hogy benéztél, s hogy rendszeres olvasásra jelöltél :)
Nekem is tetszik ez az "entrelac" tehnika, de még nem mertem belevágni a tűimet, bár látva, hogy milyen jól haladsz vele, igen elgondolkodtam, hogy mégis ki kellene próbálni :)

nöné írta...

Szia Kriszti! Ne szalaszd el, feltétlenül próbáld ki!