2009. június 23., kedd

Lila csoda

Szombaton kora délelőtt elkészültem ezzel a szépséggel, csak eddig nem volt idő, illetve az időjárás nem kedvezett a fotózásnak.

Szombaton késő délután ballagásra voltunk hivatalosak, és úgy gondoltam, Babookám felvehetné ezt a kendőcskét, ha elkészülnék vele. Ha jól emlékszem, talán 8 sor volt még hátra és a leláncolás. Nem számoltam, hány szem volt a tűn, de legalább 300 biztosan, mert nagyon soknak tűnt. Az a lényeg, hogy beleadtam apait-anyait, és cca. 1 óra alatt kész lettem leláncolással együtt. A csuklómat aztán egy ideig nem éreztem, úgy elfáradtam. Következett egy gyors öblítés, és jöhetett a nehezebb meló, a feszítés. Mivel nekem nincs olyan klassz kis kerítésem, mint Moncsi barátnémnak, így maradt a ruhaszárító kötél egy lepedő társaságában. Az eredmény így néz ki:






























Ezen a két fotón látszik, hogy én készítettem, a következők sokkal jobbak lesznek, azok Baboo érdemei. Van rajtuk egy kis cizella-mizella, művészi beállítás.



















Készült hozzá gyorsan egy kis virágos kitűző is.















A kendő méretei: 100x200 cm, de még lehetett volna feszíteni. Nem ment el hozzá 2 gombóc fonal, és csodásan könnyű, légies a kendőcske.
Olyannyira nagy lett a szerelem a fonal és közöttem, hogy a maradék kis gombócból elkezdtem valamit, amit már régóta tervezek, hogy újból megkötöm, magamnak. Kitaláljátok, hogy miről lehet szó?










Jutalmat most nem tudok adni érte, sajnos, majd legközelebb:o)


28 megjegyzés:

ercsu27 írta...

Ene? :-)


Nagyon szép a kendőd! Elküldhetem róla a képet Rikkeréknek?

Macus írta...

Ez kérem valami csodaszép gyönyörűség!!!

Névtelen írta...

Gyönyörű a fonal , a kendő pedig álomszép!

Kicsiny Györgyi írta...

Gyönyörű a fonal is, meg a kendő is!
Nagyon ügyes vagy!

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok!
Erika: persze, hogy küldheted!

nöné írta...

Ja, Erika, talált-süllyedt:o)

Maria írta...

Gyönyörű kendőd lett.

Lvica írta...

Szépséges lilaság! A kitűző is tetszik, esetleg adnál hozzá egy pár mondatos tutorialt?:)
Kösziiii! Vica

nöné írta...

Lvica: a virág készítését innen lestem:

http://www.youtube.com/watch?v=Z4fKxBAR66I

Naomi írta...

Álomszép lett! A színei is mesések, a könnyedsége pedig felülmúlhatatlan.... Nagyon tetszik!!!

yo5ofh írta...

Nagyon szép lett a kendő és hozzá a kitűző is, ügyes vagy nagyon.

Melinda írta...

Óóóó, hát ez gyönyörű lett, kérem szépen!:)))

Csilla írta...

A CSaba is én voltam, csak a párom azonosítójával.

Moncsi írta...

Tartok tőle, hogy kelleni fog nekem is ebből a fonalból. Nagyon szép, színre, mintára, Baboora... Ja, köszi, hogy megemlékeztél a kerítésünkről. A rosszabbikra, a kert másik oldalán, ma reggelre rákönyökölt a szomszéd barackfája, amit eleve helytelenül ültettek, egyébként az összes fájuk átlóg kb. 3 méterre hozzánk. Nem számít, nekik mindent szabad...én meg bogarásszak a rohadt gyümölcseik közül. Szépen kezdtem, és csúnyán fejezem be ezt a kommentet. Na, Moncsi ilyen is tud lenni. Lassan összeáll a kép rólam, ugye? Puszi!!! :))

Jucus írta...

El nem tudom képzelni, hogy tudsz ilyen csodaságokat kötni! Gyönyörűűűű!

Kangamama írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, a virág meg egy kis ékszer lehet hozzá!!

Panti írta...

csak ugyanazt tudom írni mint az előttem szólok, Nagyon szép lett, s a színei is klassz..

Névtelen írta...

Húú, ez igazán szép lett! :)

Kataca írta...

Csodaszép a fonal is,a minta is,nagyon ügyes vagy,emelem kalapom

Kriszta írta...

Azt aaaa.... álomszép lett a kendőd!!!

Gabella írta...

Nekem is nagyon tetszik! Milyen fonal ez?

Kati írta...

Nagyon-nagyon jólnéz ki!!!!
A fonal telitalálat a mintához:D!!
Én is nézegettem ezt a mintát...
"sima" fonalból gyöngyökkel, hmmm, nagyon teccik.

Erika ugyan eltalálta, de nekem az a hárombetű nem sokat mondott:D mi lesz még ebből a szépséges fonalból?

nöné írta...

Gabella: Rikker-féle legújabb színátmenetes fonalcsoda, finom merino.

Kati: igen, egyszínűből gyöngyökkel is nagyon pofás lenne, csak én nem akarok diliházba jutni a gyöngyözés miatt:o)

Ene's scarf a kendő teljes neve, fotót itt láthatsz róla:

http://tubele.blogspot.com/search/label/kend%C5%91

Csak most kicsivel kisebbet szeretnék készíteni, ezért 5,5-ös tűvel bűvölöm.

nöné írta...

Kati: előző link nem jó, talán ez:

http://tubele.blogspot.com/search?updated-max=2009-03-09T10%3A40%3A00%2B01%3A00&max-results=10

Timici írta...

gyönyörű lett az új kendőd, gratulálok!!! és ez a tempó, mikor lesz nekem ilyen??? hol lehet hozzájutni???
és én is tudtam, hogy Ene, csak így jár aki későn ér ide:o)
Egyszer én is szeretnék egy Enet kötni(persze ha vagyok én olyan ügyes egyáltalán), de előbb majd egy Swallowtailt;o)de még arra is gyűjtöm a bátorságom:o)))
nagyinégyzet alakul, majd mutatom

szazu írta...

Gyönyörűséges lett, álomszép a kötés és a fonal is!

Anice kötős blogja írta...

Mindig ide ugrottam egy öt percre, aztán látom még nem hagytam kommentet, amiben most már hozzá teszem az előttem szólókhoz: Frankó lett!

Enét én is szeretnék majd egyszer, de most új fonalakra fáj a fogam.

Marikje írta...

Jaj nagyon szép, egész nap győzködtem magam, most nincs keret erre a fonalra, de VAN. Mert a fonal is kendő is meseszép.