2009. június 12., péntek

Ünnep a Családban és egyebek

Szentül megfogadtam, hogy csak akkor jelentkezem, ha már tudok kész dolgokat mutogatni. Sajnos ezt most nem tudom teljesíteni. Azonban van olyan kedves Barátném, aki hiányol a blogon, ezért úgy döntöttem, mégis jelentkezek. Voltak események a Családban, illetve van egyéb más mutogatnivalóm, úgyhogy belevágok.
Lehet, hogy picikét most hosszú leszek, elnézést érte!

Másodszülött Tündikém 17 éves lett! Szinte hihetetlen, hogy elrepült az idő. Annyira előttem van a 17 évvel ezelőtti éjszaka és az azt követő nap délelőttje. Szine órára pontosan akkor jelezte világra jöveteli szándékát, mint előtte majd 3 évvel a nővére, Ági (Baboo), éjjel fél 12-kor. Aztán egy kicsit megszenvedtünk mindketten, és másnap délelőtt 10 óra előtt 10 perccel megérkezett az én kis "Szöcském", ahogyan Férjuram hívja. Kicsi korában állandóan izgett-mozgott, ugrabugrált, mint a szöcskék, így ez lett a beceneve. Ma már nem igazán illik rá ez a jelző, de így maradt, és azt gondolom, az idők végezetéig családtagjaim így fogják Őt hívni.

Ágikámmal nagy tortasütést rendeztünk. Lányok, megéltem majd 42 évet, de agyon aggódtam magam, hogy milyen tortát fogok én sütni. Ritkán teszem, mert ismerem magam. Valami mindig balul sül el, vagy púpos lesz, vagy megég, vagy behorpad, de hogy soha nem úgy sikerül, ahogy én akarom, az már igaz. Aztán úgy gondoltam, itt van ez a csodavilág, az internet, hát keressünk rajta valami okos receptet. Így akadtam rá erre a csodás blogra, ahol is egy nagyon részletes és mindenre kiterjedő leírást találtam a piskóta sütéséhez. A végeredményben nem csalódtam, csodás tortakarika született. Aztán pedig megtöltöttük finom túrós töltelékkel, a tetejére hideg pudingos krém került, és díszítésül csodásan kemény tejszínhab mütyürkék kerültek finom frissen szedett ribizliszemekkel. Az a fránya marcipáncica ferde talpakon állt, és állandóan el akart süllyedni, így kénytelenek voltunk néhány fogpitiszkával megtámasztani. Szerintem nagyon jó és hangulatos, igazán szórakoztató délutánunk volt így két római jog tétel tanulása közepette, és a torta is nagyon fincsi lett. Az Ünnepeltnek tetszett és ízlett.











Az ajándékokról elég hiányos a fotókészlet, néhány olvasnivaló, egy Kricsár-féle gyűrű, ezüst nyaklánc cicamedállal és egy cicás lyukasztó. Ugyanis a cica a mindene. Szegény fekete Cicánk kb. egy hónappal ezelőtt eltávozott közülünk, megsirattuk. De már cseperedik az utánpótlás, a barátnőnél erősödik, és várja, hogy új otthonába kerüljön. De addig is még kapott Tőlük egy Zakariás névre keresztelt harci halat akváriummal és mindenféle mütyürökkel felszerelve.
És persze megkapta a cicis táskát egy szolid Baboos díszítéssel.












Én pedig tunisziul horgoltam egy napszemüveg tokot, csak fotó nincs, mert állandóan magával hordja. Továbbá készül egy neszeszer szintén tunisziul, de ebből lehet, hogy a 18.-ikra (ezt így kell leírni?) lesz valami:o)








Mostanában nem igazán van kedvem alkotni, ugyanis minden, ami megkezdett, nem igazán szerelemalkotás. A horgolt poncsó rém unalmas már így a vége felé, a batmanujjú felső fonalával nagyon megjártam, merev, és irtó ronta a szaporítás-fogyasztás, úgyhogy állandóan bontogatok:o((( A napokban elővettem a tavaszi-őszi színkavalkádot, illetve egy negyedkész Baltic Blossomot, aminek júl. 22-re kész kell lenni. Ez már úgy félig-meddig szerelemkötés, de mivel már egyszer megkötöttem, nem olyan izgi.
Annál izgalmasabbnak ígérkezett a szatyorkötés, neki is kezdtem, és hatalmas lendülettel jutottam el idáig.
De aztán megint történt valami. Megláttam a Knitty új számát, benne egy csodás kendővel. Rögtön elkezdtem próbakötést készíteni egy natúr Rikker-féle merinobol, és megállapítottam, hogy ezt fogom szeretni. Pedig a fonákán is figyelni kell, mert ott is kell összekötni, ráhajtani.
Aztán késő délután Férjuram ezzel a hatalmas dobozzal örvendeztetett meg! Megérkeztek Erikától a Rikker-féle új csodák. Én aztán nem aprózom el, ugyen? Már kartondobozban érkeznek hozzám az alapanyagok:o)
És persze nem én lennék, ha rögvest neki ne kezdtem volna valaminek. A lilás-mályvást nyomban felgurigáztam, és az új knitty-s kendővel fel is avattam. És természetesen ismét hoztam a formámat, oly apró a minta, hogy alig látom, el is néztem, így rontás van benne. Úgyhogy az éjféli híradó alatt újabb gurigázás, és ismét elkezdtem. A szemem tágra nyitom (nem zárom), és folytatom. Azért a rontottat megmutizom.
És a mai reggel örömhíre, hogy díjat kaptam kedves Barátnémtől, Naomitól. Noémi kedves, nagyon szépen köszönöm!
A dolgom csupán annyi, hogy én is tovább adjam ezt a díjat 5 olyan embernek, blogoló-alkotónak, akik munkái csodálatra méltóak, és engem teljesen lenyűgöznek. Én szívem szerint mindenkit jelölnék, akiket olvasok, de a szabályt betartom. Most rendhagyó módon elkalandozok a varrás és a hímzés világába is, jelöltjeim kerülnek közülük is.
Íme Ők:
Lányok, ez a bejegyzés cca 2 órámba került (fotókicsinyítés, feltöltés + sz.r a gépem). Többet nem szabad ilyen sok dolgot összegyűjtenem:o)

11 megjegyzés:

Abile írta...

Nagyon szépen köszönöm! Aranyos vagy!
Csodálatos dolgokat sütöttél, kötöttél! :o)

Moncsi írta...

Isten éltesse az ünnepeltet! Tényleg jó sok mindent begyűjtöttél, a torta guszta lett, a látványtól is nőtt a csípőbőségem! Köszönöm a díjat! Szép az új lilás fonal én nem rendeltem belőle, mert eléggé el vagyok látva, de megmozdult bennem valami, hogy ez nekem is kell!! /Toporzék.../ :))

Puszi!

Naomi írta...

Köszönöm a díjat, drága vagy! ...és nagyon örülök, hogy írtál!!! :O)

Monika írta...

Nőné!Nagyon köszönöm a tortablogot!!!Mindig bajom van a tortákkal....:(A tied csodás lett!

nöné írta...

Abile és Barbi: nagyon szívesen! és örülök, hogy látogathatlak Benneteket!

Noémi: kicsikém, ez a minimum, hogy Te a díjazottjaim között vagy az elsők között!

Mammka: köszönöm a dícséretet, és szívesen a blogot. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nézelődést a felfedezés napján. Azóta is mindig bekukkantok.

nöné írta...

Moncsikám: olyan aranyos vagy, amikor toporzékolsz! Ha látnád, hogy nálam is mi van, hajaj! Az ünnepeltnek átadom, ha előkerül.
Még jó, hogy a kendőink nem függnek a csípőméreteinktől:o)

szarvasandi írta...

Kedves Gyöngyi/Nöné :)
én csak olvasni szoktalak, de most beledumálnék is :)
szívesen olvasom a bejegyzéseidet, jó itt lenni Nálad :)
a kékes-zöldes-barnás gyapjúból mit készítesz? nekem irtóra tetszik, nagyon izgalmas fonal!

nöné írta...

Üdvüzöllek Andi! Köszönöm, nagyon aranyos vagy, örülök, hogy nálam jársz, jól érzed Magad, és "dumálj bele" egész nyugodtan!
Megmondom Neked őszintén, még nincs konkrét elképzelésem. Gondoltam már rá, miután megrendeltem, hogy talán egy All Shawl horgolt kendő jól mutatna, vagy van egy érdekes fazonú, ferde sál mintám (tényleg, még meg is van kezdve egy kimaradt többszínű fonalból, nesze neked még egy ufo), aztán megfordult a fejemben egy óriási nagyimintás horgolt takaró, de érdekes lehet ebből is egy entrelac-technikával készülő valami. Talán valamelyik, de ... Vagyis nem mondok semmit, mert lehet, hogy holnap már abból mutatok valamit:o)

szarvasandi írta...

én sajnos nem tudok horgolni, de a nagyimintás takarót nagyon látom magam előtt :))
kíváncsian várom végül mi lesz belőle!

Timici írta...

Isten éltesse Tündikédet!!!
szuper lett a torta:o)
csodásak a fonalaid is és az új kendőkezdemény is ígéretes, puszillak

nöné írta...

Timikém, köszönöm.

Andi: tegnap este csináltam egy kis nagyipróbát, este megmutatom!