2009. október 6., kedd

Visszaszámlálás és apróságok

Amint látjátok, én már elkezdtem a visszaszámlálást. Még kerek 80 napunk van a karácsonyi ajándékok elkészítésére. Elégnek kell lennie, ha a fene fenét eszik is, hisz Verne főhősével 80 nap alatt a Földet is körbe utaztatta. Nagy terveim vannak, sok-sok apróság, és néhány nagyobb darab elkészítése vár rám. Közben egy lehetséges felkérésre is várok, Babookám barátnője beleszerelmesedett néhány darabomba, és most fantáziálgat, mit is szeretne köttetni velem. Baboot felszereltem a hétvégén egy szépséges Sabrina újsággal, telis tele csodás csivert-csavart pulcsival, illetve fonalmintákat is küldtem. Üzentem, hogy igyekezzen a választással, mert sok a dolgom:o)

Tartozom ezzel a képpel, néhány napja elkészült az újabb horgolt zokni. Baboo a hétvégén már használatba is vette, felfért egy jó meleg zokni a kissé hűvöskés lakásba. Megsúgom, szombat este begyújtottunk a kandallóba, jól esett az a kis meleg. A zoknit lehet még tökéletesíteni, picit hosszabb szárat készíteni, mert ez kis bokalengő. Lengő amúgy is, mert én nem ismerek a horgolásban olyan mintát, ami hasonlítana a kötés passzéjához. Aki tud ilyet, szívesen veszem! Egyébként rendeltem innen ún. elasztikus szálat, ami a kötésben pl. a mandzsettát is rugalmasabbá teszi. Én a horgolásnál fogom kipróbálni. Remélem, beválik.



"Cortina" sock wool alias Lidis zoknifonal 75 % gyapjú, 25 % műszál, 4,5-es horgolótű
Annyira belejöttem a horgolásba, hogy most ilyen kis apróságokkal is múlatom az időt. Ez a két kis darabocska Tündikém immár Nöné-sál tulajdonos barátnőjének, Reninek készült a névnapjára. Remélem, tetszeni fog neki, még nincs itthon a Kisebbikem, hogy referáljon. Az angol nyelvű leírásban egyik kedves blogos barátném volt a segítségemre.


Nina 100 % pamut, alias Mülleres horgolócérna, illetve
Ercsu-féle első közös biznisz, fonal alapanyaga számomra ismeretlen, 1,5-es horgolótű
Múlt hét szombaton családi kiruccanáson voltunk Nyíregyházán a Zsibiben. Nagyon régen voltunk így együtt mindannyian vásárolni. Férjuram sűrűn jár, mert ott tud magának viszonylag olcsón szerszámokat vásárolgatni. Míg a Lányok kicsik voltak, sűrűn mentünk Vele mi is, mindig sikerült az aktuális szezonnak megfelelő portékákat beszereznünk elég jutányos áron. Manapság viszont már nem vonzza Őket a piaci tömeg, és a kínálat sem igazán. Babookám átmeneti kabát vásárlási szándékával volt hajlandó bevállalni a "hajnali" negyed 8-as indulást, Tünde pedig szolidaritásból jött. Kb. 1 óra nézelődés után 10 pár zoknival a szatyrunkban már csörgettük Apát, hogy mi végeztünk. Ebből kitűnik, hogy nem volt nyerő a mostani felhozatal sem. Vagy mi vagyunk nagyon igényesek? Sajnos Apa még nem végzett, így céltalanul bolyongtunk a tömegben, mígnem Baboo felfedezett egy árus asszonyságot, akinél szépséges csipkét, szalagok, gumik, néhány fonal és horgolócéra, illetve kötő- és horgolótűk voltak. Na, nekünk sem kellett több, egy kicsit megcsappintottuk a készletét. A csipkéket elfelejtettem lefotózni, de az én szerzeményeim itten vannak. Néhány igen-igen jó minőségűnek tűnő japán horgolótűcske, és egy szépséges Honleány fonalacska. A 30 km-es úton rögtön fel is avattam a kellékeimet, ennyire jutottam az úton.


Ezzel a tűvásárlással már ilyen nagyra nőtt a készletem. És még várok szállítmányt a Magdi kézimunkától is:o) Az Ercsu-féle dobozocskám lassan megtelik.

Délután pedig - mivel Apa kiment a horgászósunkba egy jó nagyot pihenni és aludni, csajos délutánt tartottunk, és bementünk Debrecenbe a Takkoba, ahol sikerült átmeneti kabátot vásárolnunk. Aztán pedig bementünk a híres Müllerbe. Ugyanis valamelyik blogolós társunknál olvastam, hogy lehet kapni bambusz kötőtűket, és fonalakat is. Sikeres is volt a vásárlás, amint az a fotón is látható. Ugyanis feltett szándékom, hogy úja nekiveselkedek a zokni kötésének is. Csak eddig azért nem szerettem, mert a teflon tűkön nagyon csúszik a fonal. De most már van klassz kis bambusztűm, amit nagyon-nagyon szeretek, így semmi akadálya annak, hogy olyan szépséges mintás zoknikákat is gyártsak, amilyeneket néhány zoknit is kötő társamnál szoktam látni:o)


Úgy látom, ma ismét rám tört a szómenés:o)
Alkotásteli estét kívánok Mindenkinek!
És remélem, a fotóim nagyíthatóak, mert már megint újítottam egy kicsikét:o)

16 megjegyzés:

Macus írta...

Minden szép, a zokni horgolásával még mindig csak kacérkodom, pedig olyan jó lenne.
Szerintem nem írtál olyan sokat, hogy ne lehetne jó érzéssel olvasni.
Mondjuk én sokat tudok egyhúzóban ...
Macus
www.macusvilaga.hu

Csandi írta...

Jefufom, most tudatosult bennem,hogy mindjárt itt a karácsony. Szeretem olvasni az írásaid,szeretem a szómenéseid:))

Névtelen írta...

Én is szeretlek olvasni ! Én nem szeretek sokat írni, mert azt utána még két nyelvre le kell fordítani, csak időnként tör ki belőlem a szóáradat.
A fotók jól nagyíthatók, sajnos, mert esz az irigység a horgolótű készleted láttán ! Na jó, csak egy kicsit...
A könyvjelzőket én is meghorgoltam már régebben ajándékba, olyan szépek lettek e tieid is!
A zokni is nagyon csini lett , bár én nem igazán szeretem, ha ennyire rövid a szára.
A teflon meg bambusz meg mit tudom én milyen tűk hallatán csak kapkodom a fejem.Az én kötőtűim már vénlány korban vannak...
Sok sikert a zoknikötéshez!

Kriszta írta...

Én is szeretem a szómenéseidet :)))
A zokni és a könyvjelzők is nagyon szépek lettek (mint mindig :D). Én próbáltam ezt az elasztikus sálat, igaz kötéssel, de nekem annyira nem jött be, de hátha horgolásnál beválik. A fonalak és a tűk is szuperek, biztos szép dolgok születnek majd a párosításokból :))

Névtelen írta...

Ugyan màr, ez szòmenès? Mèg keveset is irtàl.
A baràtnèm szokta mondani, hogy "csak az a lènyeg, hogy idonkènt vegyunk levegot is".
Hm, hogy fejlodik ez a Zsibi.
Mi az a Tekko? Es mi az a Muller?
Nagyon jò az a horgolt minta, netrol van? Nekem mintha lenne valami hasonlò egy ùjsàgban valahol....

Naomi írta...

Ajaj...ajajajjjj! Már csak 80 nap!!! Ha belegondolok mennyi tervem van még addig...! :o) Hajrá!!!

A zoknid mesés, nagyon tetszik!!!
Puszi!

Melinda írta...

Éljen a szómenés!:) Lehetne gyakrabban is!;))))
A könyvjelzők igazán csodálatosan sikerültek!
És minden új kincsed is szuper, használd/készítsd őket egészséggel!:x

Timici írta...

szerintem sem írtál sokat, én még tudtam volna olvasni:D
nagyon jók az új szerzemények, néhány vastagabb horgolótű nekem is jól jönne, de a Lidlben nem volt, rendelni meg nem mertem, majd mesélj milyen a Magdi kézimunkaboltos horgolótű, azzal kacérkodtam már én is;o)
hurrá zoknikötőtű! én is azért nem szerettem a teflonnal kötni, mert csúszkált rajta a fonal és olyan nehéz is volt az 5tű, de a bambusz szuper;o) majd meglátod
képzeld hogy jártam a Lidls kötőtű vége nem helyes, hanem tompa és bökős:( nem is tudom mit lehetne kezdeni vele, még szerencse hogy csak egyet vettem
várom az újabb zoknikat és egyéb finomságokat, puszillak!

Anice kötős blogja írta...

Ez az, írjál csak-beszélgetés helyett is. Én is mindig olvasom, mert kellesz nekünk.

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok!

Katica: ha legközelebb itthon jársz, nézz be ezekbe a boltokba (a Metro áruházzal átellenben, a Kika is ott van). A Takko ruhásbolt, a Müller pedig drogéria, mindenfélét árulnak (kozmetikum, háztartási vegyi áru, papír-írószer, gyermekjátékok, kötős kacatok, fonalak, meg még ki tudja mi minden, nem jártam végig, miután a lényeg megvolt:o)

Anice: én meg Téged hiányollak ám nagyon-nagyon!

Babi néni írta...

Azt a könyvjelző leírást hol találhatom meg? ;o)

Köszönöm szépen!

Maria írta...

Mi az, hogy szómenés? Csak írj, ha úgy akarod, látod, mindenki szívesen olvassa. :-)
Különben bagoly mondja verébnek, hogy mihez van vagy nincs türelme?!
A bambusz kötőtűt még én sem próbáltam, nekem a teflonnal sem volt eddig problémám. Főleg, hogy abból 15 cm-s is van, azzal még könnyebb kötni a zoknit.

nöné írta...

A könyvjelző fellelhetősége itt:

http://crochetroo.blogspot.com/2006/05/fan-bookmark.html

Mária: igen, én is azt láttam egy videón, hogy sokkal könnyebben lehet boldogulni a rövidebbel. Gondolkoztam is rajta, hogy a 20 cm-es bambuszaimat ki kellene hegyezni kb 15 cm-esre. Csak saaajnálom, sok pénz volt:o(

Apropó: Vasárnaptól Aldis zoknifonal akció!!!

Babi néni írta...

Köszönöm szépen! :o)

Emi írta...

Nagyon tetszik a zokni, a leirás szerint kipróbálom.

Névtelen írta...

I always motivated by you, your views and attitude, again, appreciate for this nice post.

- Norman