2010. január 23., szombat

Itt egy másik...

csipkés szélű sál. Bár az az igazság, hogy nem sok minden látszik belőle, a fonal elnyomja a
mintát:o( Persze ezt már akkor is tudtam, amikor nekiálltam. Két dolog hajtott: egyrészt feltétlenül ki akartam próbálni ezt a sálmintát, másrészt a Hugom kedvenc színeit ez a fonal egymagában képviseli. Így történt ez a házasítás (végül is anyakönyvvezető is voltam:o). Imádom ezt a fonalat, számomra a tolnai színátmenetesek közül ez a nyerő. Viszont legjobban a Nina-Nöné kendőn mutat, szerintem legalábbis.

Alapvetően nem szeretem a harisnyakötést, mert valahogy nem tudom olyan szép egyenletesen kötni, mint mások. Valamilyen kötéstechnikai grimbuszom lehet. Mondjuk az amúgy is van, mert én a sima szem hátsó lábát kötöm, szaknyelven azt hiszem, ez a csavart sima, viszont a fordítottat sem azon a nyakatekert módon szedem le a tűről, mint ahogyan azt a videókon látom. Az nekem nagyon kitekert módszer, és roppant lassú. Egyszer úgy kötöttem egy kendőt, kétszer annyi ideig tartott, mint az én módszeremmel. Csipkekötésnél is inkább megforgatom az aktuális szemeket, még mindig gyorsabb módszer, nálam:o)




Ennyi kis kitérő után: a sálacskát ma délután viszem a Hugomnak, bízom benne, hogy elnyeri a tetszését.
Hamarosan kész egy harmadik is, csak ő lassan készül, mert 4-es tűvel dolgozok rajta. Én pedig 5-ösre vagyok hitelesítve (+ - 0,5):o)

9 megjegyzés:

Kataca írta...

Nagyon szép ez a sál!!! A színe is és a minta is érvényesül, szerintem.

Lonci (Győr) írta...

húha! Ez aztán a sál!!!! Gyönyörű, ha elhajt a húgod vele, neki ugyan nem kell, bevállalom:-)))

Melinda írta...

Elszállt az előbb!:(((( Na, újra:
Gyönyörű lett! És nem is veszik el a minta. Persze nyilván egyszínűben jobban látszana, de így is csodás!

A szemeket én is úgy kötöm, ahogy te. A simát a hátsó lábán át. De nekem az nem is úgy áll, mint a külföldi hölgyeknek. Hanem úgy, hogy a szem felém van "nyitva", azaz a hátsó lába előrébb van, mint az első - ha ez így érthető... És a fordítottat sem úgy kötöm, ahogy odakint azt teszik. És a szemeket is forgatom, ha kell!:))) Szóval nincs mivelünk semmi baj!:x

Macus írta...

Gyönyörűséges!
Ez a lilás színátmenetes fonal? Olyan nekem is van, de tartogatom valami jóra...
A fekete kabáton még a minta is látszik, nem?

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok!
Lonci, el kell hogy szomorítsalak, tetszett a Hugomnak:o)

Melinda: akkor megnyugodtam, hogy a hiba nem az én készülékemben van:o)

Macus: igen, ez a lilás tolnais. Igen, a fekete kabáton elég jól mutat.

Nina írta...

Wunderschön!

Liebgrüss
Nina

Maria írta...

De szép lett /ez is/!
Nem pördült be a simakötés másik szélén a lustacsíknál? Nekem ált. az a baj a simakötésnél, pedig az ilyen fonal azzal igazán szép.

nöné írta...

Nina, danke schön!

Maria, köszönöm! De, bepöndörödik, sajnos, bár a feszítés után még tartotta magát, de ki tudja, meddig fog így viselkedni? Érdekes egyébként, mert elég sok sálmintánál lustaszegélyt írnak, igazán kitalálhatnának valami jobbat is a nálam okosabbak:o)

Zsupszi írta...

Nem is csavart sima szemeket kötsz, csak neked is fordítva vannak a szemek a tűn. Igazából nem tudom, hogy mások miért nem így kötnek, mert így sokkal kényelmesebb :-).

Nagyon szép a sál!