A történet a következő: Gabellánál találtam egy klassz sapeszt a ravelryről(ról), a minta potom 6 dollárba kerül. Na de kinek van ennyi pénze?
Rögtön beleestem, mint ló a gödörbe (mondaná Férjuram). Azt gondoltam, hogy ez nem egy nagy ördöngősség, ígyhát nekikezdtem. Egész klasszul haladtam is, míg a simlihez/sildhez nem értem. Azzal futottam pár kört, egész pontosan 6x bontottam és kötöttem újra, amíg ráfogtam, hogy így maradt. Most pedig a gyengébb idegzetűek csukják be a szemüket, vagy kapaszkodjanak meg a kávés/teás bögréjük fülében!
Tudom, hogy még csak véletlenül sem hasonlít az eredetihez, de nekem így is jó. Ahogy az eredeti fotóját nézegettem, egyre jobban meggyőződtem róla, hogy az ki van bélelve kemény anyaggal, azért áll úgy, ahogy. Végeredmény: ismét nönésítettem egy darabot:o)
A történethez azért hozzátartozik, hogy gyűlölöm a sapkát. Kisiskolás koromtól egész nagyiskolás koromig alig vártam, hogy anyukám - miután minden reggel kikísért - bemenjen a kapun, és a sapkám a tatyómban landoljon. Egyszerűen gyűlölöm, nem tudom a fejem hátrahajtani (mellesleg normál viselkedés mellett minek is kell?), szorít vagy éppen csúszkál. Akkor teszek fel csupán a fejemre valamit, ha ítéletidő van odakint, szakad az eső vagy a hó, és tombol a szélvihar. Ekkor ugyebár az esernyőt képtelenség megtartani. Amúgy azon élek, nagyban közre is működök a kínai esernyőpiac fellendülésében: Egy esernyő - egy használat:o) Most már nálunk ebből is van otthoni meg kimenős:o) A kevésbé sérültet nem dobjuk ám el, de nem ám, jó lesz az még a szomszédba átmenni, a célnak még épp megfelel, na de emberek közé, már csak az ünneplőset kell használni, persze csak akkor, ha éppen van a házban.
Na szóval, most elhatároztam, hogy nekem az idén lesz egy klassz sapim, már csak azért is, mert meguntam Férjuram 21 éve tartó piszkálását, miszerint: Anya, tegyél már a fejedre valamit! Ezt a drágát nemrég vettem le a fejemről, csak úgy, szokatóban volt eddig rajtam, na meg megijesztettem a Kedvest:o) De már marhára melegem lett, így megszabadultam tőle - egy időre.
Maradt még egy kis fonal, készítek hozzá egy hajléktalan kesztyűt, meg egy sálat. Bár arra már utánpótlást kell rendelni. De tetszik ez a fonal, úgyhogy behörcsögölök belőle.
Maradt még egy kis fonal, készítek hozzá egy hajléktalan kesztyűt, meg egy sálat. Bár arra már utánpótlást kell rendelni. De tetszik ez a fonal, úgyhogy behörcsögölök belőle.
28 megjegyzés:
Hát szerintem pedig igenis hasonlít az eredetire! Nagyon ügyes vagy, hogy csak úgy, minta nélkül meg tudtad csinálni!
Nekem nagyon tetszik,és igen az "eredetiben" tényleg lehet valami merevítő!
Nagyon ügyes vagy!:D
Egyébként én is utálom a sapkát, ennek ellenére az idei első munkám egy sapi volt magamnak:D
Nagyon klassz lett!
Hihi, megelőztél :))))) Én is szemeztem a sapival, bár én sem hordok sapit, nevetve olvastam a leírásod, teljesen passzol rám is. A simliben pedig van merevítő :) Én erre a célra (amikor similiset készítettem) egy margarinos dobozból vágtam ki egy darabot, azt használtam merevítőnek. De így is nagyon klassz lett, na meg Nönés :) és szerintem jól is áll neked! :))
Én is utálom a sapkát :) és csak végszükség esetén teszek egyet a fejemre, az is inkább olyan se nem kalap se nem sapka... a normál sapik ugyanis borzalmasan állnak nekem...
ez viszont jól néz ki , Te meg szuper ügyes vagy, hogy csak úgy rittyentettél magadnak egy 6 dolláros sapit... :)
Nagyon klassz lett! Én sem hordok sapkát, csak ha már ítéletidő van. De ezt szívesen elhordanám.
Tök jó!!!
Szerintem is hasonlít az eredetire.
Ügyes vagy!
Macus
Nagyszerű lett, és nagyon is hasonlit az eredetire. Még kedvet kapok én is egy ilyen buggyos fazonra :)
Engem is bevesztek a sapka-nem -hordók klubjába?
Szuper lett a sapid, bírom a bátorságodat és a kitartásodat!
Eszméletlenül ügyes vagy!!!!!
Az eredeti ellenzőjében tuti,hogy van merevítő.
Nagyon-nagyon szuper lett! Csini!!!
Igenis hasonlít az eredetire, vagy még jobb lett. Nagyon ügyes szemed van, hogy így "lekopintottad"
Én sem hordok sapkát csak -600 fok alatt és max 5 percig.
Irulok-pirulok dícsérő szavaitoktól! Nagyon szépen köszönöm!
Nekem jobban tetszik az eredetinél! Jobb is hogy nincs benne a merevítő. Nagyon szuper lett!!!!
Nekem is nagyon tetszik! Igazán ügyes vagy. A sültjét szimplán kötötted vagy dupla? Nem látni nagyon jól a fotón.
Hogy te milyen ügyes vagy! Gratuálok, nekem jobban tetszik mint a merevített sildes.
Köszönöm szépen, Kislányok!
Emőke: szimplán van kötve, 3-as tűvel és lustakötéssel. A sapi maga 6-os tűvel készült, de mivel már egyszer bevált, hogy a simlit vékonyabbal készítettem, jobb lett a tartása, ezért itt is ezt alkalmaztam. A lustát meg azért gondoltam, mert annak merevebb és masszívabb a tartása, mint a harisnyakötésnek.
Nem szeretnék kimaradni a téged dicsérők táborából!:)) Ugyanis abszolút megérdemled a bókokat, mert ez a sapka nagyon tuti lett!:)
(Hordani én sem hordok sapkát már évtizedek óta...;D)
Hogy Te milyen ügyes vagy! Én a helyedben most azt a 6 dollárt fonalra költeném!:o)
énsénse :-)......hordok sapkát. Mikor hosszú hajam volt, akko ris csak kalapot, vagy baseball-osat.
De ez igenis klassz lett. És tuti a merevítő.
Jaj, Kislányok, annyit hízott a májam, nehogy valami betegségem legyen:o)
Jucus: épp dolgozok rajta, mármint a fonalprojekten:o)
A simliben tényleg merevítő van, de akkor a moshatósága sokkal neccesebb. Nagyon jó a sapid! Én hordok sapikat, híbe -hóba, mert fázik a fejem, de nem könnyű megfelelőt találni. Már régóta az az egy igazán jó sapim volt ami a fotómon is van, de most lehet, hogy nekem is lesz egy ehhez hasonló, csak meg kéne kötnöm. Nagyon szupi:-)))
Szerintem is jò lett nagyon, ès csak a kèt modell kozott van kulonbsèg, a sapkàk kozott nincs ( a màsodik modell nem mosolyog). :-)
Ilyet èn is szoktam csinàlni, hogy lekotom a kèprol, ès ilyenkor szègyellem egy kicsit magam, hogy lopkodom az otleteket, de ha valaki onnan le tudja kotni, akkor nem megèrdemli, hogy ingyen jusson hozzà?
Azt tok jò otletnek talàlom, amit Kriszta irt, hogy margarinos dobozbòl vàgta ki a merevitot. Ugyse làtszik kivulrol, hogy mivel van belul kimerevitve, nem?
Nagyon ügyes vagy! Szerintem nagyon jól sikerült. Én azt hiszem még egy darabig kötögethetek, hogy eljussak erre a szintre. Hiába nézem a képet, fogalmam sincs a mintáról.
Szia! Egyszerűen nem tudtam hozzászólni, mert folyton lefagy a hozzászólásnál a firefox...
Szóval már szombaton láttam a szupi sapkád, és csak ámultam, hogy már meg is csináltad, mikor én még csak ott tartottam, hogy akkor ezt, vagy mást... És épphogy csak a fonalat kerestem elő hozzá.
De mikor ezt megláttam, eldőlt! Szombat délután hozzá is fogtam! Nehogymár alul maradjak! :) És tegnap este már az új sapimban mentem a boltba! :)
Sulijárat után rakok is fel képet (meg egy új bejegyzést ezügyben!)
Egyébként pedig gratulálok a leleményes megoldáshoz! Ügyes vagy!
Én meg csak itt bóklászom a neten és még meg sem dicsértelek, hogy milyen ügyes és kreatív vagy! Én nem mertem volna belefogni a külön kötött csavarásos csík miatt azt hiszem :)
Minél többször nézem ezt a sapkát, annál jobban incselkedik velem. :) Elsőre is nagyon tetszett. A fonal is ötös kapott nálam, de a fazon valami csúcs szuper! Jobb, mint az eredeti!
Nagyon ügyes vagy!
Nekem semmilyen sapka nem áll jól, talán a sildes enyhít a borzalmon. Most próbálok nekikezdeni. Egyelőre leírást vadászok. :)
Megjegyzés küldése