2010. február 17., szerda

Hűen régi önmagamhoz és egy újabb díjo)

Kezdeti blogolós időszakomban általában csupán egy fél pár zoknit tudtam bemutatni, mindig csak nyafogtam, hogy idétlenül néz ki, meg nem sikerült meg ilyesmi. Most viszont örömömben mutogatok. Elkészült 1 darab csipkés zokni, Hedera névre hallgat. A leírás "magyarításáért" Krókuszt illeti a köszönet. Nagyon izgatta már a fantáziámat, így "gyorsan" elkészítettem. Érdekelt a fonal is, mert már gombóc korában látszott, hogy ő nem olyan, mint az előző kettő. Azért most is voltak megállapításaimo:) Csipkét kötni sokkal jobban szeretek síkban, mint körben, továbbá a csipkés zokni igazából egyszínű fonalból mutat jól. Mondjuk ezt eddig is tudtam:o)
A leírásban volt egy-két fekete foltom a sarokrész kialakításában, ezért ismét Jucuu leírásáhz folyamodtam ennek a zoknikötésben hagyományosnak, míg zokniviselésben kissé szokatlannak tűnő sarokmegoldás elkészítése miatt. Hú, ez a mondat már megint elég kacifántosra sikeredett. Sebaj, így maradt:o) Folyt.köv.

Ismét egy díjjal lettem gazdagabb. Talán meg sem érdemlem, de Macus barátném olyan szeretettel adta, hogy kénytelen voltam elfogadni:o) Távol állok én még ettől a címtől, de igyekezni fogok, hogy rászolgáljak. A korábbi játékoknál leírt szenvedéseim miatt kérlek Macus, ne haragudj rám, de nem adom tovább a szabályos módon. Akiket meg szeretnék nevezni, szoktak nálam nézelődni, fogják látni a nevüket, aztán ha gondolják, fogják és vigyék, szeretettel adom:o)

Macus - tehát vissza a feladónak. Etetőjében csoda guszta finomságokat mutat meg.
Moncsi - aki csodálatos sütiket, főleg hájasokat készít. Már lassan megfagyok a lakásban, mert az ablakot állandóan nyitva tartom, hátha erre szálldogál egy-két szelet Moncsi-süti:o)
Ercsu - Róla tudom, hogy finom kenyereket és egyebeket szokott sütni
Timici - Róla szintén tudom, hogy jobban szeret sütkérezni, mint főzni - minő hasonlóság:o)

10 megjegyzés:

Macus írta...

Azta! Ez a zoknika!! A fonalakkal Ercsutól hozzám is jön rövid tűkészlet, akkor muszáj lesz megpróbálnom zoknit kötni. van egy Aldiból származó csomagom, olyan lilás, nem túl fiús így gombócban, de Bálint már szeretne zoknit. De llehet, hogy először Vicusnak csinálok, az ő lába csak 26-os... Aztán kéne beszereznem zoknifonalat...
A díj: jó ez így szerintem, mármint a továbbadás.

nöné írta...

Macusom: ez jó hír, majd konzultálhatunk:o) A kezdő szemszám megállapítása miatt mindeképpen ajánlom a fonalhoz csomagolt leírást, viszont a további munkához inkább a Jucuu-féle anyagot javasolnám, sztem érthetőbb és fotó is van hozzá

Gabella írta...

Szupi a zokni! És gratu a díjhoz!

De rég sütöttem már kenyeret! De kifliket, kakaóscsigát azért szoktam! Na de ez meg nem művészet!

Zoknit kötni azért sincs kedvem. Ezer bocsi, de ti ezeket hordjátok is? Csak otthon, vagy cipőben is? Nem csúszik le, meg ilyenek???

Kriszta írta...

Valószinüleg egyszínűből lenne az igazi, de ez így is nagyon jól néz ki, én imádom a csipkezoknikat :) Majd egyszer, valamikor a távoli nagy jövőben szerintem a csipkezoknik létezése miatt fogok egyszer megpróbálkozni a zoknikötéssel :)

Melinda írta...

Ó, pazar lett ez a zoknid is!:))) Nekem ez a terület teljesen homály, úgyhogy csak gyönyörködöm a tieidben!;D
A díjhoz gratulálok!:x

Maria írta...

Milyen jól belejöttél a zoknikötésbe!

bucilla írta...

De ügyes vagy! Nagyon szépséges lett a zoknid:)Egyszer én is úgy szeretnék ilyet kötni, de még sosem mertem nekilátni....pedig fonalam lenne hozzá;)

Timici írta...

szuper a zoknid;o) azt hiszem vennem kéne egy nagy levegőt és belekötni végre az enyém sarkába, mert addig mér megvolnék, de tovább nem merek lépni, félek, hogy elrontom:( még Jucuu leírása sem segít a bénaságomon:(

Díjacskát köszönöm, majd igyekszem megfelelni neki, mostanában nem sütöttem se kenyeret, se kiflit, pedig milyen fincsik:o) no majd holnap;o)

Kriszta írta...

Díjat kaptál :)))

nöné írta...

Köszönöm!