2010. szeptember 20., hétfő

Malaclopó és egyebek


Fáradtságos és rohangálós hét van mögöttem. Még a nagy tali előtt elkezdtem egy újabb, nemezelésre szánt tatyó kötögetését, csak sajnos roppant lassan haladtam vele. Ez egy kicsit eltér az előzőtől mind formában, mind a kötés módjában. Azt gondoltam (én kis naív), hogy ha nem harisnyakötéssel készítem, haladósabb és kevésbé unalmas lesz, mint az elődje. Tévedtem. Moduláris kötést terveztem, végül csak részben valósult meg. A 39 szemből álló négyzeteket nem egymáshoz kötve készítettem, hanem egyenként varrtam össze, így egy másfajta küllemet kaptam. Váltakozva hol kötöttem, hol varrtam, de már a vége nagyon uncsi volt, hisz 18 db négyzetről van szó, plusz a felső szegélye a fülekkel, illetve az alsó szegélye a sapiformát utánzó alja résszel. Szintén 7-es tűvel dolgoztam, illetve a fülek és az alja 6-os tűvel készült. Egy hibát vétettem, de már nem volt energiám lebontani, mégpedig az alsó részen, egy talpas formát kialakítva egy rövidpálcasort horgoltam a test és az aljarész közé, csak épp ellenkező irányból készítettem a pálcasort, így egy "szoknyácska" keletkezett, én pedig pont az ellenkezőjét akartam elérni. Sebaj, így sem rossz. Ő is megkapta azt a bizonyos 60 fokos fürdővizet egy zöld forttírtörölköző társaságában.

Most pedig jöjjenek a bűvös méretek:
Az első képen a tűről lekerült állapot látszik, egy polifonnal bélelve:
- magassága: 52 cm
- körben: 94 cm

A következő képen már a fürdő utáni állapot, szintén polifonnal bélelve a formatartás miatt, illetve látszik, hogy ezen mennyire lóg ki a kékség:
- magassága: 39 cm
- körben: 63 cm

Az okos matekosok - én mindig katonásan teljesítettem:o) - kiszámíthatják, hány százalékos a zsugorodás:o)




A rohanós hétben volt egy születésnap, Ágim 21 éves lett! Szerény volt az ajándékozás most, tőlem sk. ajándékként ez a kis szütyő került Hozzá. A gyönyörű virágcsokor Apa ajándéka volt.
(Még sulikezdés előtt tönkrement a 3 éves laptopja, javítása oly költséges lett volna, hogy inkább újat vettünk. Ez volt a nagy ajándék.)
Végezetül álljon itt egy kép arról, hogy a nagy kötős is vásárolt boltból kötött felsőt. A történet röviden: pénteken a Takkoban vásárolgattunk Ágimmal. Az ízlésünk szinte köszönőviszonyban sincs egymással, azonban az állványok között nézelődve akadtam rá erre a felsőre. Nagy boldogan, sziszegve mutatom Neki, hogy mit találtam. Fülig érő szájjal mutatja a kezében lévő egyik vállfán ugyanezt a felsőt, csak feketében:o) Próba után mindkettőnkre jó volt a kiszemelt darab, így Ő mindenképp szerette volna magának. Igen ám, de ezt a klassz formát és méretet leutánozni úgy nem tudom, ha a pulcsi Szegeden dekkol, így kénytelen voltam magamnak is megvenni a világosabbikat:o) Tetszik ez a forma, olyan jó kis "ápol és eltakar", amilyenekre mindig is vadászok. Remélem, lesz sk. kötött formában is a szekrényünkben 1-2 hasonló darab.

13 megjegyzés:

Irenka írta...

Áginak sok-sok boldog szülinapot kívánok! Szép és hasznos ajándékokat kapott.
A tatyód klassz lett! A filcesítéssel erősebb lesz az anyag?

Melinda írta...

Most már igazán és egészen biztos, hogy nekem is KELL ilyen malaclopós!:) Nagyon tetszik!
Áginak boldog születésnapot kívánok!:x

Annamari írta...

Ágika használja sokáig az új laptopot!
Nekem is kell malaclopó.
A felső nagyon tetszik, majd mutasd az sk. kötésűt.

Zsófimamája_Gabi írta...

Mind nagyon klassz:))
és mire használod majd a malaclopót?

Amanda írta...

Nagyon jó fazonja lett az újabb malaclopódnak! Látom, nagy sikere van, sorban állnak érte a lányok!
Kíváncsian várom az sk. modelled, biztosan sikerül lekopintanod.
Ágidnak boldog születésnapot!

nöné írta...

Köszönöm, Kislányok! Úgy látom, valóban bejön Nektek ez a malaclopó:o) Rajta hát, csak a fantáziátok szab határt!
Irénke, szerintem igen, erősebb lesz. Sőt, azon gondolkodom, mivel maradt még ilyen szépséges ződike, hogy csupán egy sima darabot kötök, olyan jó kis méreteset, és elkezdem szabni-varrni, mondjuk szemüvegtoknak, vagy neszinek. Áginak átadom a jókívánságokat, bár bizonyára este Ő is elolvas Titeket:o)

Csandi írta...

Áginak boldogságost, Neked meg: ügyes vagy, megint szépeket alkottál:)

Csilla írta...

Nagyon sok boldog szülinapot kívánok én is Áginak!
Nagyon belejöttél ebbe a zsugorítős dologba :) de jók lettek. Én ilyen technikával készült mamuszokkat szemezek a Droposon. Jó ez a felső, biztos jó lesz a saját is.

Timici írta...

Isten éltesse Ágit!!!
az ápol és eltakar felsők nekem is nagy kedvenceim csak ritkán futok össze velük:S

Gabella írta...

A Takkoban én csak nézegetni szoktam a menő kötött cuccokat, de szívesen fényképeznék is! :)

Áginak boldog szülinapot!

bucilla írta...

Nagyon jó a malaclopó, nekem is kellene egy végre, de mindig beelőzi valami kendő:)
Boldog születésnapot kívánok Ágikádnak!

Kriszti írta...

Boldog szülinapot Ági!

Szuper ez a malaclopó...
A legközelebbi talin úgy járunk mindenki ilyennel jön és a malaclopókra kell rakni a névkártyát, össze ne keverjük. :)))

Névtelen írta...

Hát én csak nézek, milyen szépeket csinálsz mindig .... mondjuk a poszt fele nekem kínai , matekozni nem vagyok hajlandó ,de Áginak utólag is boldog szülinapot és klassz a felső is :)))))