2010. január 7., csütörtök

Ajándékok II.

Ahogy a múltkor ígértem, itt vagyok ismét. Bár ahogy szerbe-számba szedtem a fényképezni valókat, megállapítottam, hogy nem sok maradt hátra, ezt igazán megejthettem volna egyben is. Sebaj, így legalább a végén tudok mutatni már egy idei termést is:o)

Tündimnek készült még a sapka-sál-kesztyű szett mellé ez a Nina-kendő, aminek az érdekessége a fonal, Ercsu sk. festés. Elnézést a fotó minőségéért, sehogy sem sikerült jobbat készíteni, de azt hiszem, a lényeg látszik.

Karácsony után újabb meglepetés ért, egy csomagocskát kaptam Mankától. Ennek a kis pagoda biscornunak én lehetek a boldog tulajdonosa.

A csomagocska rejtett még néhány apróságot, egy szépséges kék színben pompázó madárkát, egy aprólékos munkával készített eperformájú tűpárnát néhány rózsás tűvel, illetve sok-sok Fimo-gombot és fonaltartót egy helyes kis bugyorkába zárva. Nagyon szép munka mind, egytől egyig. Nagyon szépen köszönöm, Manka!

Végezetül az idei év első kész termése: egy hajléktalan kesztyű, mely egy nagyon kedves blogbarátném kérésére készült. Már egyszer elkövettem egy pont ugyanilyet, arról elég szerencsétlen fotó készült, most igyekeztem jobban lekapni:o) Érdekessége a 2/2-es csőkötés, melynek megtanítását nem győzöm elégszer megköszönni Bettinek. Valóban csodásan rugalmas kezdést és véget kap a munkadarab, és nem egy ördöngősség.
Mondanom sem kell, hogy van a tarsolyomban néhány megkezdett, melyeknek zöme karácsonyi ajándéknak indult, de szokásomhoz híven ismét túlterveztem és túlvállaltam magam, egyszerűen képtelen voltam mindet befejezni. Ahogy készülgetnek, majd mutatom. Van továbbá két frissen megkezdett projektem, az egyiket hamarosan tudom mutatni, a másikat majd csak 21-e után:o)

7 megjegyzés:

Naomi írta...

Gyöngyörűséges minden...a kesztyűért pedig külön köszönet, és sok ölelés! :)

nöné írta...

Köszönöm! Ma reggel útnak bocsátottam, remélem, holnap megkapod!

Bernadette írta...

Nagyon szééépek. És nincs mit, szivesen :-).
Én még mindig válságozok, semmihez se nyúltam karácsony óta :-(

Amanda írta...

Már megint olyan szépségeket mutatttál!

Anice kötős blogja írta...

Igen, nagyon sok szépséget mutattál!

Melyik is tetszik jobban nem tudnám kiválasztani.

Melinda írta...

Minden gyönyörű megint! Nagyon ügyes vagy!:)

Névtelen írta...

Fù, de nagyon klassz az a kesztyu, a kendorol nem is beszèlve.
En is mèg javàban a karàcsonyi ajàndèkokat csinàlom, ès elhatàroztam, hogy ebben az èvben jòval koràbban elkezdem majd csinàlni oket. Pl. màrciusban, ahogy kèsz leszek ezekkel.