2010. augusztus 9., hétfő

Véééééégre ...


elkészült Ágim csipkekardija! Már nagyon-nagyon untam, majd hogy nem utáltam a végét. Barkáék Gilice kajszibarack színéből készült 4-4,5-es kötőtűvel. Igen, nem tévedés, a fonák sorokat kisebb tűvel készítettem:o) Egész pontosan 31,1 dkg-ot nyom, de azt a 0,1 dkg-ot levonjuk az 5 db gyöngyház gombra:o)
Ez a szépség itten pedig egy hirtelen felindulásból született. Történt ugyanis, hogy csütörtök este megláttam itt, aztán elvándoroltam a megjelölt blogba, és rögtön szerelembe estünk egymással, mármint a poncsó és én. Mivel Barbi olyan kedvesen ajánlotta, hogy elküldi a mintát, én, mint fő hörcsögölő, rögtön bespájzoltam:o) Aztán a kajszi csipkekardi összedolgozása éppen nem derogált, így gyors elhatározással előkaptam a Rikker-féle natúr pihe-puhaságot, meg egy 4-es horgolótűt, és nekiestem, mint ló a töknek. Lehet, hogy a kezdő sorokat kissé nönésítettem, de ez már megszokott dolog. Muszáj vagyok valamit belevinni magamból is, nem igaz? Ripsz-ropsz, róttam a köröket, olykor a csuklómat megtornáztattam (elég nehezen viselte az erőteljes horgo-mozdulatokat), még pénteken délután-este foglalkoztunk egymással egy kicsikét, míg végül szombat reggel a fincsi Perwol-os fürdőben találta magát. A blokkolás hagy némi kívánni valót maga után, szívesen vennék poncsó blokkolásra ötleteket. 13,9 dkg-ot nyom a kicsike:o)
Végezetül itt van egy szatyorka, pamut-műszál-len keverékű turkálós fonalból készült 5-ös tűvel, majdnem 10 dkg a súlya. Még a tihanyi közös szatyor projekt kapcsán kezdtem a Lányokkal, aztán rövid időre félretéve két este befejeztem.
Muszáj UFO-tlanítani, mert nem férek a házban a sok fonaltól.
Szortíroztam, rakosgattam a fonalkészletemet, de mindig hamar beleunok, hisz az idő alatt mennyi sort megköthetnék. Végeredmény: a fonalkupacok nemhogy kisebbednének, még nőnek. Mondjuk nem is csoda, hisz állandóan új kupaclakó érkezik:o)

17 megjegyzés:

Macus írta...

Nagyon szépek!
Az a poncsó nekem is megtetszett...

Ilonamamzi írta...

Mindhárom alkotás remek. A poncsóhoz nagyon hasonlító nyári szoknyákat is láttam, jó nagy munka, de igazi különlegesség.

Irenka írta...

A a kardi és a poncsó nagyon-nagyon szép! Megérte a sok munkát!
A lánykád igazán boldog lehet, hogy ilyen "házi-kötőnő" öltözteti :-)).
A szatyor is nagyon tetszik, klasszak a színei, és emlékszem, ez jó erős fonal, jó helyre került.

Kriszti írta...

Nagyon szép lett mindegyik munkád.

A szatyor nálam is kész, most épp a hímzőkeretem "lakik" benne. :)

A poncsó minta ilyen könnyű lenne? Na majd megnézem közelebbről.

bucilla írta...

Gyönyörű lett a csipke kardigán, és az a poncsó se kevésbé:) Nagyon mutatós mindkettő. A szatyor is szuper!

PETUNIA írta...

A kardigánt teljes képernyőre kinagyítottam és "jóólmegnéztem". Kerestem a két tűméret hogyan és mikéntjét, ám vak vagyok rá. Felvilágosítanál? :o))
Nagyon, nagyon ügyes vagy.
Az meg, hogy csak úgy, per ujjgyakorlat ilyen poncsót kötsz, nem semmi :o)

Kriszta írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, semmi újat nem tudok mondani, csak, hogy szuper, csodás, mesés :))

Zazálea írta...

És akkor egyszer csak előállsz mindezzel? Gyanútlanul kattintok rád és ez jön szembe, kedvesem? Hogyan van ez??
:o)))

Mosolyrend Évi :) írta...

De kér ez nem ér!
Egyszerre ennyit???? .) Nagyon ügyike vagy!

Irenka írta...

A fonalkupacokhoz akartam írni, csak a végére elfelejtettem: fonalfaló játékhoz mit szólsz? (Aug 20-án indul újra.)

Csilla írta...

Nagyon szép ez a kardi, és elhiszem, hogy untad én is hamar megunok egy monoton mintát. Ügyes és gyors vagy!

Amanda írta...

Micsoda szépségek, de meg sem lepődöm. Tetszik a kardi színe.

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok!

Krisztikém: a poncsó végtelenül könnyű, vágj bele!

Petunia: nem is igazán látszik, úgy hogy nem csodálom, amiért nem vetted észre:o) Igazság szerint nem csipkemintánál kellett volna kipróbálnom, csak már úgy ki akartam. Egy nagyon kedves barátném olvasta valahol, hogy akinek egyenetlen a kötése, mint pl. nekem az egy sor sima, egy sor fordított, az egyik sort, mondjuk a fordítottat kösse kisebb tűvel:o)

Irenka: lenne mivel versenyre kelnem:o) Megnézem, valahol már láttam is a felhívást. Azt hiszem, Gabellánál.

Gabella írta...

Nagyon tetszik a kardigán! A poncsóval meg én is szemeztem, de még agyalok. Most olyan "nem vesz be semmi" hangulatban vagyok.

A fonal turizásért meg rettentően irigykedek!!!!!!!!

Elinor17 írta...

Nagyon szép lett mindened !!:)A fonalkupacok problémája szerintem általános .:)Nekem is kifolynak a szekrényből .

ercsu27 írta...

Nagyon tetszik a kardigán!
A többi is persze, de a kardi különösen szép!
Simánál nem is próbáltad a tűméret cserét? Kiváncsi vagyok, mit monfódasz majd róla...

Összefutunk szombaton?

Gabella írta...

Gyertek fonalat falni! http://fonalfalo.blogspot.com