2010. augusztus 17., kedd

Debrecenbe kéne menni...(2) (javított)

Kedves bökögetős Hölgyek!

A szeptemberi bocskaikerti találkozó logisztikai megbízottjaként Anyukám parancsára prezentálom a hivatalos vizuális útmutatót, mely segítséget nyújt szerény hajlékunk megközelítéséhez. Mivel térképkészítést nem okítanak nálunk az egyetemi felsőoktatásban, ezért gondoltam, rövidebb jelmagyarázatot is csatolok a biztonság kedvéért.

A térkép elsősorban az autóval érkezőknek nyújt segítséget: bármilyen irányból Debrecenbe érkezvén a 4-es főút irányában kell haladni, azt elérve pedig le nem térni róla, tehát menni rajta végig a városon keresztül Nyíregyháza/Záhony irányába. Ezt követve a Kassai úton kell elhagyni a várost -amit már a térkép is igyekszik jelölni- és kb 12-13 km-en keresztül eseménytelenül autózni és gyönyörködni a táj szépségében. Bocskaikertet elérve haladni kell egészen a falu egyetlen rendőrlámpájáig, mely előtt a szélső sávba való kitérés után jobbra kell lefordulni, majd még azzal a lendülettel balra, elhaladva a falu főterén jobbról a boltok, balról pedig a parkoló között a Debreceni utcán. Innentől kezdve e-mailes segítségnyújtás:o) Részletes térkép és további pontosítás kérésre:o)

A viszontagságok elkerülése érdekében érdemes GPS-t segítségül hívni, ha valaki rendelkezik vele, de szerintem e nélkül is biztonságosan, és időben megközelíthető a helyszín. :)

Az esetlegesen busszal érkezők kedvéért feltüntettem a térképen a buszmegállót, ahonnan szintén a fentebb leírt módon lehet eljutni hozzánk. A megálló Bocskaikertben a 2., a jegyet is így érdemes kérni a sofőrnél, tehát Bocskaikert-központig, vagy ha esetleg kezdő új sofőrt sodorna az alföldi szél valaki útjába, akkor érdemes megemlíteni a Vakegér vendéglőt, ha jól tudom, a jegyen ez a megnevezés szokott szerepelni. A távolsági busz megállója Debrecenben megtalálható a Buszvégállomáson-ha minden igaz, 4. kocsiállás-, az Erzsébet utcán az optika előtt, a Hajnal utcán a Reál üzletnél, az Árpád téren és a GÖCS-nél.
A vonattal érkezőkről pedig Anyu gondoskodik.

Még egy dolog: mivel úgy tűnik, hogy a résztvevők közül elég sokan most találkoznak először, ezért segítségképpen készítünk mindenkinek egy kis névtáblát, mely az első egy-két órában hasznos lehet majd a nagy sürgés-forgásban. Ha mindenkinek tetszik az ötlet, az Anyunak küldött üzenetben lehet jelezni, hogy ki milyen becenévvel szeretne szerepelni rajtuk. Valahogy így nézne majd ki a dolog:





Egyenlőre ennyi, ha bárkinek kérdése van, Anyának lehet jelezni e-malilban, mi pedig fejünket összedugva igyekszünk majd megválaszolni azokat.

üdvözlettel,

Ági
(az idősebb lány :) )


12 megjegyzés:

Csilla írta...

Aranyos ez a térkép és a kitűző is nagyon tetszik :) Ügyes szervezők vagytok!

ercsu27 írta...

CSúcsok vagytok! :-)

Macus írta...

Ági!
Ez a térkép nagyon jó! A térképészet spec.koll.-t is felvehetted volna...

A leírás is fantasztikus.

Kriszta írta...

Teljes mértékben egyetértek, nagyon ügyesek vagytok, nekem is nagyon tetszik a térkép, a kitűző meg fantasztikus ötlet!!!

zazálea írta...

Óh, de rendesek vagytok, lányok... komolyan!
Kb. hány fő jelezte részvételét?

nöné írta...

Zazikám, minden kommentelőt, illetve Lánykámat és magamat is figyelembe véve 20-an vagyunk:o)))

Irenka írta...

Nagyon klassz a kitűző, a térkép és az útvonal-leírás is. Szerintem ez alapján könnyű lesz megtalálni a házatokat. Pont ezért jutott eszembe, hogy talán nem biztonságos nyilvánosan kirakni a blogba - nemcsak mi olvashatjuk. Bocs, nem akarok okoskodni, csak elolvasok mindenfélét, lehet, hogy nincs is igazam...

Kriszti írta...

Nagyon ügyes a nagylányod. :)

Bennem is az merült fel, ami Irenkában. Főleg, hogy azt is meg szoktad írni, mikor utaztok el több napra.

nöné írta...

Két nagyon kedves és előrelátó barátném tanácsát megfogadva a postot javítottam:o) Köszönöm, Lányok!!!

Timici írta...

szuper a logo:o) és milyen jó hogy taliztok!
én sajnos nem tudok menni:( pedig úgy megismernélek már élőben is...remélem egy másik alkalommal összejön:o)

Carol Anna írta...

Nagyon ügyesek vagytok!
Én szeretném igénybe venni az email-es segítséget!
vilibe@gmail.com
Köszönöm! :-)

rojalka írta...

Szeretnék részt venni a találkozón.
Debreceni vagyok.