2010. augusztus 28., szombat

Ez is kipipálva:o)


Elkészültem ezzel a kis nyári felsővel is. Lehet, hogy már ebben a szezonban nem lesz felavatva, de jó tudni, hogy eggyel kevesebb félkész van a kosaramban.

Néhány adat róla:
- fonal: Barkáék mályva Gerlepárja
- tű: 5-ös KnitPro körkötőtű
- méret: L-es
- súlya: 36 dkg - ebből 12 dkg megy a Fonalfalóba

Majdnem egészében körbekötéssel készült. Azért majdnem, mert az alján a már nálam kiválóan bevált Laminaria-csillagmintát nem vállaltam be körkötéssel, így 5 cm varrás van benne:o) Aztán később egy hirtelen ötlettől vezérelve a nyaki-vállrészen úgy voltam vele, majd elkészül egyszer, így bepróbálkoztam. Lassította a munkamenetet, hogy a szemeket fordítgatnom kellett, mert a "három szembe hármat kötök" jobban esett a szemek hátsó lábába öltve. A kezdésnél és a befejezésnél a már szintén jól bevált csőkötést alkalmaztam. Nem lehetek elég hálás Bettinek, amiért a tudását megosztotta velem (is). Aki még nem ismeri, jó szívvel ajánlom, hogy tanulja meg innen, nincs több kínlódás a pulcsik leláncolásának rugalmasságával.

Ami még különlegesség az előző, narancsos színű hasonló felsőhöz képest, azt pedig Szihajnak köszönhetem. A nyakrész kialakítása nem a hagyományos módon készült (szemek leláncolása, majd minden 2. sorban fogyasztás), hanem a középső jónéhány szem segédtűre került, aztán pedig az ív kialakításakor mindig az aktuális szemek a segédtűre kerültek a többihez. Ez azért tetszetős nekem, mert a csillagmintás felsőrész készítésekor tulajdonképpen folytattam a kötést, nem kellett újból körben fölszedni a szemeket. Hú, ebbe jól belebonyolódtam, remélem, azért érthető:o) Köszönöm Szihaj, hogy megosztottad a tudásodat itt! (Egy másik felsőnél pedig a raglánodat fogom kipróbálni)

A kollázs utolsó elemén látható képeket is szeretném bemutatni. Ritka pillanat volt tavaly a családom életében, hogy egyszerre mind a négyen lencsevégre kerültünk, köszönhető ez egy dunaparti farönknek: o) Ezt az eseményt Ágim kihasználva a fotót és egy frappáns, személyekre szabott jellemzést elküldött Hokatának, aki egy csodálatos akvarellt készített a családunkról. Ez volt a mi házassági évfordulós ajándékunk.


16 megjegyzés:

bucilla írta...

Gyöngyöm:) Ez nagyon jól néz ki, és igen csinosan áll rajtad!
A technikai leírást én nem értem, de nagyon profi vagy az biztos. Majd lesz kitől tanulnom, ha én is ruha kötésben fogok utazni;)

Amanda írta...

Jó kis felsőt kreáltál már megint! Köszi a felsorolást, mit hol találok meg, biztosan szükségem lesz rá.
Viseld egészséggel!

Mosolyrend Évi :) írta...

Szerintem egy blézerrel elhorható még az idén is .)
Csini!

Macus írta...

Nagyon jó lett!!

Csilla írta...

Jó kis felső lett! És köszi a technikai segédletet, nekem is elkell még az ilyen egybekötős daraboknál. Msot is egy egybekötősnek az ujját kötöm zoknitűvel. Hogy én mellyire nem szeretem azt a sok tűt... na de cserébe nem kell majd összevarrnom amit szintén nem szeretek.

Melinda írta...

Gyöngyöm, ez nagyon szuper lett!:)

Irenka írta...

Nagyon kalssz felsőt kötöttél, és micsoda technikákat szedtél össze hozzá!
Nagyon vagány rajtad így farmerral, hátha lesz még hozzá jóidő.

PETUNIA írta...

Évinek nagyon igaza van, blézer alatt is hordható :o). Kár lenne a szekrénybe dugni!

zsoka írta...

Nagyon csini lett!!
A színe is jól áll neked:)

Kicsianya írta...

Nagyon csinos ez a Nönés megoldás!:)))

Annamari írta...

Lesz még nyár jövőre is, ha nem egyéb! Nagyon jó lett, és hátha még az idén mégis hordhatod :o) majd a talin ugye látjuk?

nöné írta...

Köszönöm szépen, Kislányok! Ha nem is blézer alá (nem szeretem), egy farmerdzseki (ezt annál inkább szeretem) alá még tényleg felvehetem:o)

Bucikám: sebaj, ha nem érted, fő, hogy én majd legközelebb megtaláljam a segédleteket:o)

Annamari: persze, bármit, amit szeretnétek látni. Most kivételesen jó helyzetben leszek, minden kéznél lesz, nem kell limitálni a cipelhető mennyiséget:o)

Namata írta...

Remélem még az idén felavathatod , mert nagyon csinos lett !!:)

Timici írta...

nagyon csini a felsőd és Te is benne;o)

Névtelen írta...

Nagyon csini lett, és nagyon jól áll ez a modell neked.

Kriszta írta...

Azt aaa, milyen csini vagy!!! Szuper felsőd lett, a színe is nagyon jól áll, viseld egészséggel :)